Négy szakot hirdettek meg: turizmus-vendéglátás, kereskedelem és marketing, fotográfia és kézműves szakok.

Kedden délelőtt dr. Vass László, rektor mutatta be a kíváncsiskodóknak az iskolát. Nagy izgalommal vágtunk neki ennek az évnek, de azt kell mondanom, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik. Jó környezet jött létre. Ez a minőség azonos azzal, mint amit a fővárosban nyújtunk. A hallgatók motiváltak, érdeklődők és nem ijedtek meg. Megfelelően tudtuk biztosítani a munkát az oktatók számára is, akik Budapestről járnak le Vásárhelyre, de a közlekedést is sikerült megoldani. Örömmel jönnek ide – jelentette ki a rektor, aki hozzátette, hogy a következő évfolyamot egy nagyon jó állapot fogja várni.

Szűcs Gergely, a Hallgatói Önkormányzat elnöke az Őrület – kreatív közösségfejlesztő programot mutatta be a megjelenteknek, melyben ismertette a BKF-et.

Urbán-Váradi Alexandra, a Felvételi Információs Iroda vezetője, a felvételikkel kapcsolatos információkat osztotta meg. Több minden is változott az elmúlt évhez képest. A jelentkezéseket február 15-ig kell leadni, majd július 10-ig van lehetőségük az addig megszerzett dokumentumok másolatát leadni, illetve ugyancsak eddig az időpontig van lehetőségük a jelentkezőknek egyszer módosítani a szakok sorrendjét, de új szakot már nem jelölhetnek meg február 15-t követően – mondta a vezető, aki hozzátette, hogy a ponthatárokat pedig július 24-én hirdetik majd ki. Idén is két féle jelentkezési módszer van: a már hagyományos papír alapú, illetve interneten keresztül is leadhatják jelentkezésüket a diákok.

Az elmúlt évhez képest idén 480 helyett 500 pontot lehet szerezni – folytatta Urbán-Váradi Alexandra. Az emelt érettségi 50 pontot ér. Továbbá 80 helyett idén 100 többletpontot gyűjthetünk. A felsőfokú szakképzésekre 140 pont, míg az alapképzésre 240 pont a minimális követelmény. Ez alatt nem lehet felvenni senkit – tudtuk meg.