A Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában jelenleg 1150 különböző korú gyermek tanul, fontos hogy számukra a színvonalas megfelelő oktatás mellett, szabadidős programokat is biztosítsanak – mondta Árva László. Az intézmény igazgatója hozzátette számukra minden diák egyaránt és egyenrangúan fontos.

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda a magas színvonalú nyelvoktatásáról ismert. Két fajta gimnáziumi képzés közül választhatnak. A két tannyelvű képzés keretében a 9. előkészítő évfolyamban heti 12 órában tanulják az idegen nyelvet, majd a következő években tantárgyakat is idegen nyelven tanulnak. A gimnázium ilyen szakon történő befejezését követően pedig felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt kaphatnak.  A másik, vagyis emelt óraszámú képzés keretében pedig heti 5 órában tanulják az idegen nyelvet. Mindkét lehetőséget biztosít második idegen nyelv tanulására is.

Aki idegen nyelvet szeretne a gimnázium után tanulni, hanem mondjuk orvosnak, vagy közgazdásznak jelentkezik, akkor fakultatív tárgyak felvételével készülhet a felső oktatási intézménybe való bejutásra.

Az intézmény tanulói az egyik legnívósabb és legnehezebb tanulmányi versenyen minden évben szép eredménnyel végeznek. Az Országos Tanulmányi Versenyen évente körülbelül 30 tanuló vesz részt. A verseny nemcsak azért jelentős, mert a tanulók megmérettethetik magukat, ha eredményt érnek el, akkor az a felsőoktatási intézménybe történő jelentkezéséhez is plussz pontot adhat.

Január 16-tól, nyitott iskolai hét keretén belül megismerkedhetnek az intézmény oktatásával és tanáraival is, majd ezt követve, 19-én, csütörtökön Felvételi tájékoztatót tartanak az Ormos Ede utcai épületben. A felvételi jelentkezési lapok beadási határideje február 17. A jelentkezési lapokat az általános iskolákban kell leadni, de aki 6 évfolyamos képzésre jelentkezik, az személyesen is leadhatja a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Kodácz Csengele