Aktív résztvevő a beteg is

Többek között a magas vérnyomás, a fejfájás és a mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas egészségfejlesztő program volt a témája az Épkézláb január 9-i műsorának.

Messi zsinórban harmadszor aranylabdás

Lionel Messi kapta a FIFA-Aranylabdát hétfő este Zürichben a szövetség hagyományos éves futballgáláján a szövetségi kapitányok, a válogatott csapatkapitányok és az újságírók szavazatai alapján.

Csernobil öröksége: a Zóna

Pécs és Budapest után Hódmezővásárhelyen mutatták be hétfőn este a Mozaik Kamarateremben a Csernobil öröksége: a Zóna című filmet. A vetítésre teljesen megtelt a terem, majd a film után Maczelka Márkkal Berecz János, a Bethlen Gábor Református Gimnázium fizikatanára beszélgetett.

Veszélyes mérgű potyautas a bőröndben

Veszélyes mérgű skorpiót vittek be a Szegedi Vadasparkba; az ízeltlábú kéretlen utasként egy bőröndben elbújva Puertó Ricóból érkezett Magyarországra – tájékoztatta Veprik Róbert, az intézmény igazgatója az MTI-t.

Új csúcsra emelkednek az üzemanyagárak

Emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.

Vállalkozói Akadémia indul Kisteleken

Vállalkozói Akadémia indul Kisteleken – a képzési sorozatról Sándor Attila és Hellné Vass Rozália projektmenedzserek számoltak be a Rádió 7 kisteleki Napraforgó műsorában.

Eltüzeljük-e a karácsonyfát?

Az ünnepek végén sokan gondolkoznak azon, hogy mihez is kezdjenek a lakásból kitett karácsonyfájukkal. Tüzelőnek használni nem jó megoldás, hiszen az anyagi káron kívül életveszélyes is lehet.

Gyors döntés várható a Malév helyzetének rendezéséről

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi és tiszteletben tartja a Malév számára a 2007-2010 közötti időszakban nyújtott egyes hiteleket, tőkeemeléseket tiltott állami támogatásnak minősítő európai bizottsági határozatot. A szaktárca a helyzet kezelésére több lehetséges forgatókönyv kidolgozásával készült, ezeket az elmarasztaló döntés pontos tartalmának ismeretében aktualizálja, véglegesíti.

Kosársuli: mindenki fogadkozik, jobb lesz a tavasz

2012 első bajnoki mérkőzésére készül az Enternet Vásárhelyi Kosársuli. A játékosokat a visszavágás vágya fűti, hiszen az a Debrecen érkezik a Hódtóiba, akiktől vereséget szenvedett dr. Elek András együttese. A találkozó egy órával hamarabb kezdődik majd, mint a már megszokott időpont, így aztán 17 órakor csapnak össze a felek.

Az ifjúság mozgósítása fontos

Fontos változások érintik 2012-től a mozgásfogyatékkal élőket, azonban a nehézségek ellenére is számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a megyei szervezet számukra. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak Tóth Margit, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke és Bodnár Zoltán, az ifjúsági tagozat vezetője.

Pingvin valóságshow Szegedről

Egy webkamerának köszönhetően immár bárki távolról is megfigyelheti a Szegedi Vadaspark a szárazföldön csetlő-botló, a vízben pedig villámgyorsan úszó pápaszemes pingvinjeinek (Spheniscus demersus) életét.

Hatvannégyszer rezdült a háló

Vasárnap délelőtt megkezdődött Hódmezővásárhelyen a téli kispályás labdarúgó bajnokság, melyre idén 27 csapat nevezett – számolt be portálunknak Kiszely Róbert, a Hódmezővásárhelyi Amatőr Kispályás Futball Liga elnöke. Az első napon lejátszott 12 mérkőzésen 64 gól született. Eredményekkel!

Még kétszáz nap a rajtig

Kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, amelyre a hazai ötkarikás szervezet (MOB) összesítése alapján mostanáig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot.

Az IMF tárgyalások a figyelem középpontjában

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szerdán induló egyeztetésekre figyelnek a befektetők a héten a magyar részvénypiacon, a hétfői nyitás előtt egyelőre nem látszik határozott irány a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Dolgozott a stabil hőkamera,dolgoztak a rendőrök is

Szombaton az esti órákban egy algériai és egy szudáni férfit ’szúrt ki’ a stabil hőkamera Röszke külterületén. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei igazoltatás alá vonták a két férfit, akik sem személyazonosságukat, sem az ország területén való jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták.

Beruházások Derekegyházon

2012-ben is számos beruházás lesz Derekegyházon. Ilyenek például az Idősek Napköziotthona vagy éppen az iskola megtartása. Szabó István, Derekegyház polgármestere ezekről a fejlesztésekről is nyilatkozott portálunknak.