Az idén 76 esztendős asszony még 1986 elején, egy otthoni “rutin mandulaellenőrzés” alkalmával nyelte le véletlenül az íróeszközt. Azonnal kórházba sietett, de mivel a vizsgálatok és a röntgen sem mutatott ki semmit, hazament, és nemsokára el is felejtette az esetet.

Több mint negyed évszázaddal később gyomorfájdalmak, súlyveszteség és hasmenés miatt keresett fel egy specialistát a Royal Devon and Exeter Kórház Alapítványnál. Az első vizsgálatokból kiderült, hogy a vastagbél egyes részeinek gyulladása okozta az alhasi fájdalmat.

A teljestest-CT pedig egy, “a gyomorban lévő hosszúkás idegen testet” mutatott ki, amely kísértetiesen hasonlított egy filctollra. A műanyag íróeszközt később sikeresen eltávolították az orvosok, és döbbenten vették tudomásul, hogy a toll nem csupán sértetlen volt, de még működött is, illetve semmilyen belső sérülést nem okozott a páciensnek – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A szakemberek később rájöttek, hogy az asszony tüneteit az időseknél gyakran előforduló súlyos diverticulum okozta, amely a vastagbél falán keletkező kitüremkedésekkel jár együtt. Az intézmény gyomor- és bélbetegségekkel foglalkozó részlegének szakemberei a British Medical Journal című folyóirat esettanulmányai között ismertették az asszony “történetét”.

Mint kihangsúlyozták: “Ez az eset nagyszerűen rávilágít arra, hogy az egyszerű alhasi röntgen talán nem mindig képes kimutatni a gyomorba került műanyag tárgyakat, és ezért néha érdemes lenne akkor is elhinni a páciens beszámolóját, ha az teljesen valószínűtlennek tűnik”.

 

Forrás: otvenentul.hu / MTI