A képviselő megköszönte a rendezvényt támogató 68 cég összesen 2,7 millió forintos felajánlását, a két civil szervezettől befolyt 23 ezer forintot, valamint a 118 magánszemély által adományozott közel félmillió forintot. További 11 támogató természetben járult hozzá a rendezvény sikeréhez, volt, aki süteménnyel, ingyenes előadással, vagy fenyőfával igyekezett szebbé tenni a gyerekek karácsonyát.

A gyermekeknek ajándékként átadott könyvek és labdák 2,7 millió forintba kerültek, másfél millió volt az ajándékba adott csokoládé és a vendéglátás költsége, míg a műsorra és a kézműves foglalkozásokra 86 ezer forintot fordítottak a szervezők.

A gyermekkarácsony teljes költségvetése 4, 3 millió forint volt, amelyből 3,2 milliót fedeztek a befolyt támogatások, és a fennmaradó valamivel több, mint egymillió forintot az önkormányzat fedezte – összegezte dr. Havasi Katalin.

Arnay