A Fény mindenkinek elérhető

„Legyen áldott benned a fény” – ez volt a mottója a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium Szathmáry Kollégiumában december 20-án megrendezett karácsonyi ünnepségnek, amelyen részt vett Kenéz Heka Etelka költő, énekművész, a Szent György lovagrend tagja, aki nem érkezett üres kézzel.

Különleges dallamok a könyvtárban: vásárhelyen érzékenyek a vizualitásra

Vásárhely érzékeny a vizuális világra - állítja Fábri Géza, a szegedi Piarista Mestertanoda igazgatója. A kobozművész most a Németh László Városi Könyvtárba hozta el szegedi zenész tanítványait, ahol hétvégente az iskola rajz és grafika szakos növendékei gyűlnek össze.

Karácsonyi mese az iskolásoktól

A három fenyőfa történetét adták elő a negyedikes nebulók a kisteleki Művelődési Központ színpadán. A zenés-prózás előadáson gyertyát is gyújtottak.

Országok a középpontban

Ország ismereti vetélkedőt rendeztek kedden a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézményben, ahol 30 csapat mérte össze tudását – tájékoztatta portálunkat Molnár Erika, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője.

Karácsonyi előadások a Kossuth téren

Igazi karácsonyi hangulat uralkodik Vásárhelyen, a Kossuth téren, ahol kedd kora estétől nemcsak a vásári forgatag, a jégpálya, és forralt bor illata csábította a járókelőket, de gyermekműsorokban is gyönyörködhetnek.

Este is csúszik

A fiatalok, és főleg a legfiatalabbak meg sem érzik, ha mínusz van, önfeledten korcsolyáznak, csúszkálnak a vásárhelyi jégpályán. A felnőtteket sem öli közben meg az unalom, forralt boroznak, falatoznak, nézelődnek.

 

Fotógalériával jég hátán és Kossuth tér mentén!

Hiánnyal zárják az évet Maroslelén

A maroslelei grémium is túl van az idei év utolsó rendes testületi ülésén. A keddi napirendi pontok mellett ajándékokkal lepték meg a partnereket, így dr. Martonosi György polgármester a Rádió 7 és a www.promenad.hu éves munkáját is megköszönte.

Problémák az igazságossággal

Az igazságosság volt a témája a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium pályázat keretében megvalósult A közjó nevében rendezvénysorozata záró eseményének.

Egészséget Karácsonyra!

Ha valaki még nem döntötte el, hogy mivel lepi meg szeretteit az ünnepekkor, a Rádió 7 Női magazin című műsorában hallhatott tippeket. Vendégünk volt Budai Mónika, az Egészség Kincse Étrendkiegészítők Üzlete tulajdonosa, aki még arra is szolgált néhány tippel, hogyan tegyük egészségessé az ünnepi menüt.

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést

Az Országgyűlés kedd hajnalban elfogadta a 2012. évi költségvetést, amelyen még a hétfői ülésnapon is változtattak a képviselők a kormány kezdeményezésére. A büdzsé előző heti átírása után a végleges fő számok csak a határozathozatal előtti órákban alakultak ki, a parlament így 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát, míg a bevételi főösszeget 14.340,9 milliárd forintban, a kiadási főösszeget pedig 14.917,1 milliárd forintban határozta meg.

Hiányzó szakmák – biztos kereslet

Számos olyan szakma van, amelyek hiányszakmának minősülnek, így azok tanulása garancia lehet a megélhetésre is. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak: Pap András, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény igazgatója és Nagy Norbert, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény szakmai igazgatóhelyettese.

Vásárhelyi cégek, civilek és magánszemélyek is támogatták a gyermekkarácsonyt

Minden évben igyekszik az önkormányzat a legrászorulóbbakat, így a legidősebbeket és a legfiatalabbakat segíteni – mondta el keddi sajtótájékoztatóján dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő, aki kijelentette: az elmúlt hétvégén a Fekete Sasban rendezett gyermekkarácsonyon 1550, nehéz sorsú vásárhelyi gyermeket láttak vendégül, akik labdát és könyvet is kaptak ajándékba, és műsorral is szórakoztatták a gyerekeket.

Kórházi ágyak a megyének

A Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények kapták a legtöbb speciális ágyat és matracot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. Az eszközökre a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal írt ki pályázatot. Összesen 310 darab ágyra és 305 darab matracra lehetett pályázni. Csongrád megyében minden intézmény nyert, amely részére pályázott a megye: összesen 46 speciális ágyat és 41 matracot használhatnak a fenntartásában működő szociális intézményekben élők és dolgozók.

Az emelkedő árak miatt aggódnak leginkább a kínaiak

A növekvő megélhetési költségek, a magas ingatlanárak és az élelmiszer-biztonság kérdése jelenti ma a legnagyobb társadalmi problémát Kínában - írja a Kínai Társadalomtudományi Akadémia jelentése.

Profi kupa a jubileumra

10. alkalommal kerül megrendezésre a Kisteleki Teremlabda Torna ami jelenleg is zajlik a városban. Ez adta az ötletet, hogy a jubileumra egy profi pénzdíjas kupát is szerveznek, mondta el az egyik ötletgazda Dancsok Zoltán.

Hat vásárhelyi óvodát segít játékokkal az idén karácsonykor a Tiszta Szívvel Egyesület

Hat óvodát segít az idén játékokkal a Tiszta Szívvel Egyesület, amelyből ma öt intézménybe vitték el a csoportonként ötvenezer forint értékű játékcsomagokat. A játékok kiválasztásába bevonták az óvónőket, akik első sorban tartós és a készségeket fejlesztős játékokat választottak a gyerekeknek. Az akció több mint egymillió forintos anyagi hátterének megteremtéséről dr. Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: a civil szervezet egész évben folytatja a gyűjtést céljai megvalósításáért.

Eseménydús ó és újév Csanádpalotán

Eredményes és sok munkával teli időszakon van túl Csanádpalota, de ha lehet a 2012-es esztendő még eseménydúsabb és „sűrűbb” lesz – fogalmazott Kovács Sándor polgármester.

Ingyenessé vált az első szakképesítés megszerzése

Az Országgyűlés keddre virradó éjjel megszavazta a szakképzésről szóló törvényt, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az állam ingyenesen biztosítja az első, általa is elismert iskolai rendszerű szakképzés elvégzését.

Összedöntötte a hóesés a Dóm téri bálaszínházat

Nem bírta ki a hirtelen jött havazást a Dóm téren felállított bálaszínház, a ráhullott hó beszakította a tetejét fedő ponyvát. A károkat már nem tudják helyreállítani, így a hétre tervezett programok elmaradnak.

Juhász Ferenc: nem bújok mentelmi jogom mögé

Nem vesz részt a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésén Juhász Ferenc szocialista képviselő, aki azt kéri, hogy a testület - ügye "érdemének vizsgálata mellőzésével" - mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó javaslattal éljen az Országgyűlés felé.

Orbán a támadások erősödésére számít

A kormányfő a Fidesz-frakció előtt arról beszélt, hogy a nemzetközi ellenfelek minden lehetőséget megragadnak majd a kormány ellehetetlenítésére - értesült a Magyar Hírlap és a Népszabadság.

Savanyú zöldbableves

A nagy ünnepi ebédeket és vacsorákat megelőzve egy könnyed leves receptjét ajánljuk ma a figyelmükbe. A savanyú zöldbableves könnyedsége mellett tápláló és nagyon finom is.