A transzplantáció szövetek vagy szervek átültetése. Aki adja, az a donor, aki kapja a recipiens. A szervátültetés múltja a legendák és mítoszok ködébe vész. Gondoljunk csak a görög mitológia félig ember, félig állat lényeire, illetve olyan történetek is vannak, amikor valaki új szívet kap. Az elmúlt századokban számos tudós kísérletezett sikertelenül szervátültetéssel. A transzplantáció igazán a XX. Században kapott lendületet – mondta el dr. Ciortea Péter belgyógyász, aneszteziológus.

Fontos felfedezés a vércsoportok 1901-es felfedezése, ettől kezdve lehetett biztonságosan vért adni a rászorulóknak. 1905-ben már szaruhártya átültetést végeztek betegeken. A veseátültetés területén az 1950-es évekig kellett várni az áttöréshez, Magyarországon 1962-ben a szegedi klinikán végezték ezen a területen az első sikeres műtétet. Az első szívátültetést Barnard professzor végezte 1967-ben Fokvárosban. Fontos még megemlíteni az 50-es években kifejlesztett művese készüléket, amely haladékot adott a betegeknek, amíg találtak donort.

Az átültetés kapcsán kulcsszó a kilökődés – hívta fel a figyelmet dr. Ciortea Péter. Hiába sikeres a műtét, ha a szervezet immunrendszere a beültetett szervet idegenként kezeli, és hevesen védekezik ellene. Ezt a problémát kilökődés-gátló szerekkel igyekeznek megoldani.

Az élő donoros transzplantáció általában páros szerveknél (pl. vese) valósítható meg, de előfordult olyan is, hogy egy apa a fél máját ajánlotta fel a kisfiának (ez a gyors újratermelődésnek köszönhetően valósítható meg). A kadaver szerveket viszont halott emberekből veszik ki. Ez sok visszaélésre ad lehetőséget, gondoljunk csak egyes ázsiai, közép- illetve dél-amerikai országokra. Európában ennek feltételeit szigorú törvények szabályozzák. Magyarországon a jelenlegi törvények értelmében mindenki lehet donor, aki életében nem tiltakozik ellene – hangzott el a Diviki Sándor vezette műsorban.

Kokovai Péter