Vaskos, amerikai palacsintáról, úgynevezett crumpetról van szó, amely már-már fánkszerű, de lyukacsos felszínű. Utóbbinak azért van jelentősége, mert kiderült, hogy a nő igazából nem a palacsintától fél, hanem a lyukas felületektől. Félelmet kelt benne egy marék szalma is, ha nem oldalról látja a növényi szárakat, hanem a lyukakkal szembesül.

– A legnagyobb félelmem azonban mindig is a palacsinta volt. Első emlékem ötéves koromból való, anyám reggelire adott egyet, én pedig felsikoltottam – mondta a lapnak.

A család otthonába – a nő még szüleivel lakik – azóta nemigen került palacsinta, sem pedig lyukacsos küllemű süteményféleség.

A nő csak a minap fedezte fel, hogy palacsintafóbiájával nincs egyedül. A világhálónak köszönheti, hogy „társakra” lelt, akik szintén betegesen rettegnek a lyukacsos felületektől, és persze a palacsintától.

Az irtózásnak ezt a fajtáját tripofóbiának hívják.

 

Forrás: otvenentul.hu / MTI