Az államfő szavai szerint fontos, hogy egy fiatalnak legyen önbizalma, tartása, “versenyképessége”, amelyet elsősorban önmagának teremthet meg. Hozzátette: természetesen ehhez szükség van elhivatott szülőkre, a megfelelő barátokra, nagyszerű pedagógusokra és iskolára is.
Mint ismertette, köztársasági elnökként három dolog feletti bábáskodást tűzött ki célul: a magyar nyelv védelmét, ápolását, az élethosszig tartó tanulás jelentőségének hangsúlyozását, és az egészséges, sportos életmódra való felhívást.


Schmitt Pál a technikai vívmányokról szólva kitért arra: ma már mindenki kapott és küldött legalább egy SMS-t, egyszerre 4-5 emberrel csetel és a Facebookon is aktív, és rövidítéseket használ. Emellett a televíziót nézve kommunikálnak a családok, ami “nem a társalgás legszebb formája”.
Az államfő szólt az idegen nyelvek tanulásának fontosságáról is, véleménye szerint az ember akkor kezdi felfogni saját nyelvének szépségét, megbecsülni jelentőségét. Emellett a tanulás szerepét is hangsúlyozta, amelynek kötelezősége mellett hozzáadott érték is van; a közepes tanuló  “gyakorlatilag elvész a semmiben”, ha valaki nem igyekszik kitűnni, az rá van írva.
A “Gyorsabban, magasabbra, erősebben” mondás kapcsán megjegyezte, hogy az élet minden területén lehet egy kicsit jobbnak lenni, feljebb jutni.


A több mint 150 diáknak beszámolt a rövidesen életbe lépő alaptörvényről is, amelyet jó szívvel ajánlott a következő generációknak, megjegyezve, hogy ez biztosítja egyebek mellett a demokráciát, az emberi jogok megvalósulását és kiteljesülését, a békét, szolidaritást, rendet.

forrás:MTI