A 39. Lövészzászlóalj állománya reggel a debreceni Kossuth laktanyában az épülete előtt tartott sorakozót, majd a dandár megbízott parancsnok-helyettesét fogadta Vantal Zsolt alezredes. A zászlóalj parancsnoka felidézte a Magyar Honvédség legnagyobb múltú alakulatának 1756-os megalakításától az első világháború végéig tett erőfeszítéseit, szólt a csatatereken elesett több mint húszezer áldozatról, s felidézte az idén februári zászló- és névadományozást, mely után az alakulat viselheti az egykori császári és királyi gyalogezred sorszámát.


Kiemelte, hogy hagyományteremtő céllal idén először a zászlóalj alegységei saját maguk választották meg az Év Katonáit, akik elismerésben részesültek. A zászlóalj-törzsből Páger Péter főtörzsőrmester, a törzstámogató századtól Kása Ferenc törzsőrmester, az 1. századtól Kiss Sándor szakaszvezető, a 2. századtól Udvari Miklós szakaszvezető, a 3. századtól Molnár Attila szakaszvezető, az aknavető szakasztól Kiss Sándor szakaszvezető, míg a logisztikai századtól Tóth Imre szakaszvezető vehette át az e célra megalkotott, sorszámozott kisplasztikát. Ugyanezzel köszönték meg 21 esztendőn át a zászlóaljnál végzett munkáját Frankó Imre őrnagynak, aki hamarosan több éven át tartó külszolgálaton vesz részt.

Ezt követően az alakulat épületében leleplezték a 39. Lövészzászlóalj címerét, majd az állománynak a sportcsarnokban dr. Négyesi Lajos alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet osztályvezetője tartott előadást a 39-es gyalogezred első világháborús cselekedeteiről. Ezt illusztrálandó a Honvédelem és Társadalmi Baráti Kör közreműködésével hagyományőrzők mutatták be az alapításkor, illetve az 1910-es években viselt egyenruhákat. A zászlóalj egy része ezután a Simonyi úton megkoszorúzta a 39-es emlékművet, ahol dr. Lippai Péter ezredes méltatta az alakulat XVIII. századtól napjainkig tett erőfeszítéseit.

Ebéd után a sportcsarnokban sorversenyeken csaptak össze az alegységek. A zászlóalj vezénylő zászlósa, Bódi Imre törzszászlós és Mohácsi Tamás zászlós találták ki a feladatokat, melyek során hol erőre, hol ügyességre volt szükség. A több órán át tartó viadalon a kötélhúzás után alakult ki a végső sorrend: az első helyezettnek járó serleget végül a 3. század katonái vehették át, megelőzve az 1. századot, illetve a zászlóalj törzsszázadát.

“Februárban lesz egy éve, hogy az 5. Bocskai István Lövészdandár 1. Zászlóalja fölvette a 39-es hadrendi számot. Debrecen főterén ünnepélyes keretek között a zászlóalj parancsnoka átvette a sárga csapatzászlót a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterétől.
Ne feledjük: az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása során mindössze három gyalogezred érdemelte ki a sárga csapatzászlót a csatatereken mutatott kivételes helytállás jelképeként. Ezek közül már csak az az egy létezik, amelynek eredetije a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban látható, ennek hű másolatát őrzi ma a zászlóalj.

„Felemelő érzés meglengetni ezt a zászlót”, mondta akkor beszédében Vantal Zsolt alezredes, a zászlóalj parancsnoka. „Tanúbizonysága annak, hogy a hősök útját járjuk. A zászlóalj teljes állománya büszke arra, hogy ezt a hadrendi számot viselheti, így folytatva a hagyományokat”.

Ígérete így szólt: mindnyájan úgy teljesítik majd feladataikat, hogy méltók legyenek a hősök emlékéhez és örökségéhez!
Ígéretét megtartotta. A 39-es zászlóalj katonái itthon, a mindennapi kiképzési feladatokban és hazájuktól távol, misszióban is kiválóan megállják helyüket, újra és újra bizonyítják, méltók a nevükhöz. A történelem úgy hozta, hogy a 39-esek ismét háborúba vonultak és onnan dicsőségesen tértek haza. Ebben az évben a zászlóalj megjárta Afganisztán aszimmetrikus háborúját. Harchelyzetben bizonyította, hogy méltó a nevére és nem hozott szégyent elődeire. Szomorú veszteségei ellenére is kiválóan teljesítették a rájuk kiszabott feladatot. Fél év elteltével a 39-es katonák tapasztalatban gazdagodva és tartásban megerősödve tértek haza szeretteikhez.

Ezen a jeles évfordulón azt kívánom Önöknek, hogy a jövőben is ugyanilyen becsülettel, bátorsággal, helytállással szolgálják a hazájukat!”

(Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettesének ünnepi beszédéből)

Nehéz Attila ka.