Az olaj- és gázkutatással, illetve termeléssel foglalkozó Ascent közlése szerint a 200 négyzetkilométeres kutatási területen az első háromdimenziós modellek alapján becsülték meg a földgáz mennyiségét. A társaság úgy látja, hogy ez lehet Európa szárazföldi területének leggazdaságosabban kitermelhető földgázmezője.
Februárban újabb teszteket végeznek a szlovéniai Lendva közelében található területen, majd a tervek szerint 2012 közepén megkezdődhet a gáz kitermelése.
A brit vállalat 75 százalékos részesedéssel rendelkezik a projektben. A fennmaradó rész a lendvai székhelyű és – a muravidéki magyarok újságja, a Néplap híre szerint – jelenleg eladásra meghirdetett Nafta olajcég két leányvállalatáé.
Az Ascent Resources honlapján az áll: a társaság Magyarországon 50 százalékos érdekeltséggel rendelkezik a Zala megyei Lovászi térségében folytatott kutatási projektben, illetve leányvállalata, a PetroHungaria Kft. révén 48,8 százalékban a Nyírség-Penészlek területen folyó termelésben, de részben kutatási joga van a Nagykanizsától délre, Bajcsa közelében fekvő területen is. A cég ezen túlmenően Szlovéniában, Olaszországban, Svájcban és Hollandiában is rendelkezik érdekeltségekkel.

Forrás: MTI