Dr. Kószó Péter beszédében felidézte a szinte napra pontosan hét évvel ezelőtti népszavazás, és az azt követő döbbenetet, amikor Hódmezővásárhely volt az első, amely megalapítva a `Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára` címet, amellyel gyógyírt igyekezett adni a rosszul sikerült referendumra. Azóta sok ezren kérték ezt a címet, és sok százan tettek vásárhelyen állampolgársági esküt a tatáron túlról akár augusztus 20-án, akár október 23-án, illetve a mai napon.

D. Kószó Péter rámutatott: a magyar nemzet nem lehet teljes a felvidéki, erdélyi és délvidéki magyarok nélkül, ezért is fontos, hogy most már valamennyien gyorsított eljárásban juthatnak az állampolgársághoz.

A másfélszáz okirat átadását követően az új magyar állampolgárok közül a délvidékről érkezett Miavecz Pál mondott köszönetet első sorban Vásárhelynek, amely a népszavazást követően jelezte: befogadja a magyarokat, míg mások kampányban buzdították honfitársaikat, hogy ne lehessen állampolgárságuk a határon túli magyaroknak.

Az ünnepség kiemelten fontos volt a promenad.hu és a Rádió 7 számára is, munkatársaink között jelent volt a szerkesztőség vezetője, Égető Gyula, aki felemelőnek nevezte a honosítási ünnepséget. Mint felidézte, Dudás Róbert 2008-ban jelentkezett a rádióhoz dolgozni, és közösen intézték, hogy először, mint külföldi munkavállaló kaphasson állást Vásárhelyen, majd az állampolgársági procedúrát is elindították, amely végén munkatársunk, aki születése pillanata óta magyar, most már mindezt állampolgársági okirattal is igazolhatja.

A honosítási ünnepségre Vásárhelyre látogatott Robi kollégánk édesapja. Az óbecsei Dudás Sándor elmondta: örömmel tölti el, hogy jó környezetet, munkát és barátokat talált fia Magyarországon, és az is, hogy a mai napon átvehette az állampolgárságot igazoló okmányt is. Robi párja, Ficsor Zsuzsanna vásárhelyi, de számára ez az ünnepség nem csak azért volt fontos, mert Robi magyar állampolgár lett hivatalosan, hanem azért is, mivel úgy érzi, hogy valamennyi határon túli magyar megérdemli, hogy azonos elbírálásban legyen része, mint az anyaországban élőknek. Zsuzsanna elszögezte: Robi számára eddig is magyar volt, ebben nem jelent változást a mai nap, azonban boldogabbak, hogy ezt a Magyar Állam hivatalosan is elismerte.

Arnay

Megosztom! |