A Szeged simán verte a sereghajtót

Magabiztos győzelmet aratott a pont nélkül sereghajtó OSC vendégeként a Szeged a Vodafone férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának zárómérkőzésén.

Táncolni való kedvük van

`Béreslegény, jól megragd a szekeret` és `Hej Jancsika, Jancsika` játszotta a Kender zenekar december 5-én este a hódmezővásárhelyi Petőfi utcai Táncstúdióban, és a körben száz láb dobogtatta meg a parkettát, és száz tenyér ütötte a ritmust.

A bíráskodás miatt levonult a pályáról a Fradi nőikézi-csapata

A zilahi négycsapatos kézilabdatorna döntőjének 46. percében levonult a pályáról a Ferencváros, miután Elek Gábor vezetőedző úgy ítélte meg, hogy a játékvezetők folyamatosan és szándékosan a magyarok ellen fújnak. A viadalt a házigazda nyerte meg.

Riadókészültség a Paksi Atomerőműben

A Duna alacsony vízállása miatt életbe lépett a kisvizes intézkedési terv második fokozata: ügyeletet rendeltek el, gyakoribbak az ellenőrzések, de továbbra is biztonságosan üzemel mind a négy blokk, közölte Mittler István, az atomerőmű kommunikációs igazgatója. Minden páros órában ellenőrzik a vízállást, az uszadékfogókat. A következő hat napra vonatkozó előrejelzések szerint 30 centis vízszintemelkedés várható.

Hó helyett esőben jön a Mikulás

Vasárnap estig borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, északkeleten akár ónos eső eshet, másutt hosszabb-rövidebb időre felszakadozik a felhőzet. A legtöbb napsütésre délnyugaton számíthatunk. Kezdetben keleten még többfelé várható eső, napközben már csak helyenként alakul ki kisebb zápor. A délnyugati szél vasárnap több helyen megélénkül, délen és nyugaton helyenként megerősödik.

Két új elemmel bővült a periódusos rendszer

Megkapta a végleges nevét a periódusos rendszerbe idén nyáron felvett két elem, írja a BBC. A 114-es elem, ami az 1998-as felfedezése óta ununkvadium (Uuq) néven szerepelt a szaksajtóban, Georgij Flerov orosz atomfizikus tiszteletére ezentúl Flerovium (Fl) lesz, a 116-os ununhexium (Uuh) pedig Livermorium (Lv), a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory után, ahol az anyagot felfedezték.

Böfögött, bilincsben vitték el

Böfögni nem szép dolog, különösen tanórán ezt a leckét bizonyára örökre megtanulta az a 13 éves diák, akit tavaly bilincsben vittek el, amiért illetlen hanggal zavart meg egy testnevelésórát.

Az Aloe vera

Pénztárca kímélő, természetes megoldást keres a különböző szabadban összeszedhető betegségek ellen? Akkor az aloe (Aloe vera) amit keres.

Húsz éve nem volt ilyen invázió

Húsz éve nem látott rágcsálóinvázió sújtja a Békés megyei gazdákat számolt be a Hír Televízió. Az aszály miatt sok helyen nem, vagy csak hiányosan kelt ki az őszi vetés. Az egyébként is gyenge növényeket a szárazság miatt elszaporodott mezei egerek és pockok károsítják. A termelők nem tudnak hatékonyan védekezni, így attól tartanak, hogy a kártevők tavasszal még nagyobb pusztítást végeznek a földeken.

Oly jól csúszik…

Ötödik alkalommal nyitották meg a korcsolyapályát Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren. December 3-án délelőtt dr. Kószó Péter alpolgármester adta át rövid beszéd kíséretében a jeget a korisoknak.

Kell a csillogás!

Használjuk ki az adventi időszakot, és élvezzük a karácsonyi hangulatot. Néhány ötlettel és jó tanáccsal is szolgált e témában a Családi Magazin vendégeként Schleiffer Judit, az Édes Otthon Ajándék- és Lakberendezési Üzlet tulajdonosa.

Vásárhelyen 150 határon túli magyar tett állampolgársági esküt

A vásárhelyi városházán rendezett ünnepségen szombat délelőtt másfélszáz határon túli magyar tette le az állampolgársági esküt, és vette át az erről szóló okiratot Almási István és dr. Kószó Péter alpolgármesterektől. Közöttük volt kollégánk, Dudás Róbert is, aki a vajdasági Óbecséről érkezett Vásárhelyre 2008-ban. Tekintse meg képgalériánkat is!

Végtörlesztés és ingatlanpiac

Molnár Attila a Fair-M Ingatlan Közvetítő Iroda tulajdonosával a szombati Családi Magazinban beszélgettünk az ingatlan piac helyzetéről, a végtörlesztésről és más aktualitásokról.

A katasztrófavédelem szorosabban együttműködik az áram- és gázszolgáltatókkal

Megújította és szorosabbra fűzte együttműködését az áram- és gázszolgáltatókkal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) idén, így a rendkívüli hideg időjárás miatti veszélyhelyzetek és a szolgáltatások zavarai gyorsabban felszámolhatók.

Baleset esetén se pánikoljunk!

Mi van akkor, ha lefagyott úton koccanunk? A baj gyorsan megtörténik, ez esetben mégis hogyan tehetjük kényelmesebbé az ügyintézés és így életünket? Erről beszélt a Családi Magazin Verda rovatában Ludescher Ádám, a Suzuki SUN szalonvezetője.

Disznótor ihlette finomságok

A tél a disznótorok ideje, és igencsak sok finomság készül ez alkalomból. Hagyományos ételek: orja leves, hurka kolbász, sült pecsenye, hagymás dinsztelt vér stb. Mindezek elmaradhatatlan kellékei a disznótorosnak. De a Családi Magazinban Rostás Gyöngyitől, a Sólyom Bisztro és az Öszöm-Iszom Kisvendéglő vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy káposztával is készíthetünk disznótoros ételt.

Mit tegyünk bőrproblémák esetén?

A bőrproblémák megjelenéséről, gyógyításáról is beszélgettünk a szombati Családi Magazin Elixír rovatában Némethné Trungel Judittal, a Gyógynövény és Méhészeti Szaküzlet, Moksa Centrum vezetőjével.

A csoportból csapat lett

Hatodik alkalommal rendezték meg december 2-án. a Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének Hódmezővásárhelyi Csoportja keretében műsoros ünnepi közgyűlését a Helyőrségi klubban.