— Hé, te, Nyalka, figyelj Szegfű! Nézzétek csak, mit hoz a nevelőanyám! A teheneket legeltetve, 1951-ben, egy réten így láttam meg az első harmonikámat. Fekete volt és 12 gombos. Azért kaptam, mert gondját viseltem az állatoknak. Nem gondoltam volna, hogy öreg koromban ez a hangszer jelenti majd a megélhetésemet — meséli az abádszalóki Kardos József.

A 69 esztendős férfival Szolnok belvárosában, egy áruház sarkánál beszélgetett a szoljon.hu újságírója, Józsefnek ez a `munkahelye`. Évek óta üldögél ott összecsukható kisszékén, hangszerével a kezében. Néha megcsörren a földre letett dobozban egy-két forint, a gavallér járókelők százast is adományoznak az utcazenésznek.

— Nem ismerem én a kottát, nem tanultam soha iskolában zenélni. Hamar elmentem dolgozni, apámat, anyámat korán elvesztettem — emlékszik vissza az ötvenes évekre a férfi, aki az elemi elvégzése után a kisújszállási termelőszövetkezetnél kezdett dolgozni. Szorgalmas, derék emberként ismerte meg mindenki, nemsokára meg tudta venni első saját tehenét, majd azt lóra cserélte és kisiparos lett.

— Megnősültem, a feleségem szép nő volt, olyan süteményeket sütött, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam! Csodálatos asszony volt, csak a pénzzel nem tudott bánni. Én soha nem kártyáztam, nem dohányoztam, nem ittam, az összes pénzt hazaadtam. Ő meg… nem tudom, mit csinált vele. 45 évig, 5 hónapig és 1 napig éltünk együtt, s bár nagyon szerettem, de otthagytam. Két hét alatt adtam el mindent, egy bőrönddel indultam Budapest felé, hogy új életet kezdjek, de, tudja, a nulláról nehéz egy új életet felépíteni — meséli könnyes szemmel a férfi. József ezután sokfelé dolgozott, soha nem volt munka nélkül, kicsiny nyugdíját most harmonikázásból egészít ki.

— Pár éve megismertem egy asszonyt, annak van egy lánya, ők tartják bennem most az életet, nekik dolgozok, értük harmonikázok — mondja. József elővesz egy fényképet, csinos, ifjú hölgyet ábrázol. — Ő a nevelt lányom. Szép nő, ugye? Mindent megadnék azért, hogy az ő élete jobb legyen! Karácsonyra egy fényképezőt vettem neki, nemrégiben egy laptopot. Persze, részletre! Tudja, hogy jártam ezzel a gépvásárlással? Mivel a hitelhez telefonszámot kértek, muszáj volt vennem egy mobilt is! Ez után is fizethetek… havonta 8 ezer forintom marad, ennyiből élek, meg amit összegyűjtök itt… De ennek a lánynak összeharmonikázok én mindent! Aki szeret, azért a tűzön is átmegyek!

József elárulja, miközben zenél, nagyon szégyelli magát. Nagy néha, ha belefeledkezik egy-egy muzsikába, eltűnik minden gondja, de este, amikor helyrerakja magát a meleg fürdőben, eszébe jut, ezt nem lehet sokáig csinálni. — 69 éves vagyok, jobb lenne már otthon a kályha mellett üldögélni, miközben valaki a gondomat viseli. De egyelőre nincsen igazi otthonom és nem tudom, van-e olyan ember körülöttem, aki tényleg kedvel majd akkor is, amikor már nagyon öreg leszek. Pedig az egész életem a munkáról, mások segítéséről szólt. Remélem, még valaha az életemben tudok úgy szeretni, hogy közben engem is szeretnek.

Nem akárki ám ő, menedzsere is van már!
— Parasztembereknek dolgoztam, egy forintért szántottam egy négyszögölt, 20 fillérbe került az ekekapázás, 10 forintot kértem, ha lóval kellett szállítani egy mázsa terményt. Napfelkeltétől napnyugtáig talpon voltam, hétvégente a falubelieknek segítettem oldal szalonnáért — mondja Kardos József, akinek harmonikajátékát manapság nem csak az utcán lehet megcsodálni. — Törökszentmiklóson, Tószegen is zenéltem már lakodalmakban, sőt, még keresztelőn is voltam! Képzelje, van egy `menedzserem` is, ő szervezi nekem a fellépéseket — teszi hozzá a férfi.(Forrás: szoljon.hu)