“A vers az, amit mondani kell” – idézte Kányádi Sándort Juhászné Wolf Edit igazgatónő köszöntőjében. Harminc diák tette ezt ezen a délutánon a város és a környező települések általános iskoláiból.

Daridáné Papp Erika magyar szakos tanárnőtől, a verseny egyik háziasszonyától megtudtuk, hogy ezt a megmérettetést minden évben hagyományosan a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola rendezi meg. A gyerekek 5-6. és 7-8. osztályos kategóriában indulnak, XIX-XX. Századi magyar költők szabadon választott verseivel. A zsűri tagjai Győri Éva, Túriné Sándor Zsuzsanna, Szabóné Tóth Irén és Lázárné Vass Katalin pedagógusok, Nagy Katalin könyvtáros és Kádár Péterné hitoktató voltak.

Az 5-6. osztályosoknál megfigyelhető volt, hogy a diákok könnyedebb verseket szavaltak (például Romhányi Józseftól vagy Juhász Magdától), míg a 7-8. osztályosok jóval komorabb költeményekkel igyekeztek elnyerni a zsűri tetszését.

A legjobbak a megyei versenyen képviselhetik a kistérséget.

Kokovai Péter

A szavalóverseny eredményei:

5-6. osztályos kategória I. Tésik Anna Kamilla, Liszt F. Ált. Isk., Felkészítője Pintér Erika I. Stifner Borbála, Kertv. Kat. Ált. Isk., Kendiné Kiss Ilona II. Baranyi Lili, Németh L. G. és Ált. Isk., Pengőné Cseh Ildikó III. Vörös Béla, Bethlen G. Ref. G., Cseuz Márta IV. Sipos Zoltán, Kertv. Kat. Ált. Isk., Dávid Katalin V. Nádra Gergő, Németh L. G. és Ált. Isk., Dr. Borbáth Árpádné

7-8. osztályos katagória I. Hegyi Balázs, Szőnyi B. Ref. Ált. Isk., Vajda Enikő II. Rakonczai Kitti, Németh L. G. és Ált. Isk., Győri Éva III. Klement Sára, Németh L. G. és Ált. Isk., Kovács Boglárka IV. Vékony Liza, Kertv. Kat. Ált. Isk., Daridáné Papp Erika V. Vándor Tamás, Szent I. Ált. Isk., Szappanos Zoltán VI. Zsigmond Anna, Németh L. G. és Ált. Isk., Győri Éva