0-5-nél kezdte meg a pontgyártást a Kosársuli, Mócsai dobott egy ziccert. Dr. Elek András 4 perc után időt kért, mert idegesen kezdtek a hazaiak, meg is lett az eredménye sikerült felzárkózni. Sőt, Vas hármasával már 15-14 állt az eredményjelző.

A második negyed elején Kis Gergely hármasával kiegyenlített a Vásárhely, de néggyel újra megléptek az egriek, akik ráadásul a rolót is lehúzták (19-26). A harmadik periódus sem indult a legjobban, trojkával kezdett a rendkívül jól védekező Eger, amire Kukla egy kettessel válaszolt, majd Utasi is pontosan célzott és Vas háromszor is betalált, ráadásul kétszer megkerülte Kováts Róbertet, a vásárhelyi szurkolók korábbi kedvencét is.

Hét pontos hátránnyal vágott neki az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az utolsó negyednek. Utasi vagy nyolc méterről suhintott egy triplát, ezt megtoldotta egy újabb kosárral a palánk alól. Pattanásig feszült a hangulat a pályán, Kukla kosarával két pontra volt az Eger! Ekkor már, csak 6 perc volt hátra a találkozóból. Sokat faultoltak a gárdák, Szilágyi László ki is pontozódott.

Tovább nőtt a vendég előny, de Utasi újra bődületes távolságról szerzett 3 pontot, Vas Péternek pedig kritikus helyzetben sem remegett meg a keze. Kis Gergely eufórikus állapotban küzdött: elvette a labdát Krasznaitól, és egy sportszerűtlen fault kiharcolása után értékesítette a két büntetőt is. Majd Vas adott óriási gólpasszt Mócsainak 55-55! Bartucz négy büntetőt értékesített egymás után, majd egy közelit is bevágott, így már néggyel vezettek a kék-sárgák, ami kettőre csökkent. Kis állt harminc másodperccel a vége előtt a büntetőhöz, egyet be is dobott, majd Bartucz újabb kettőt. 65-60 volt az eredmény, és csak 11,1 másodperc volt vissza. Azonban nem esett több kosár, óriási meccset nyert a Kosársuli!

EnterNet Vásárhelyi Kosársuli EKF Eger HÉSZ SE 65-60
(15-18, 6-11, 18-17, 26-14)

Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 550 néző, vezette: Radnóti, Lövész
Kosársuli: Szilágyi -, UTASI 17/6, MÓCSAI 8, VAS 15/3, Kukla 6
Csere: Grezsa -, Czibere 4, Bartucz 9, Czuprák -,KIS 6, Babut –
Edző: dr. Elek András
Dr. Elek András: Küzdeni tudásból ötösre vizsgáztunk! Köszönjük a segítséget a fantasztikus közönségünknek!

Megosztom!
|