Te is lehetsz Öveges professzor

A kémia és biológia iránt érdeklődő diákokat vártak november 23-án délután a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium Nyílt labor napjára.

A nyugdíjról, a szemétszállításról és a devizahitelről is kérdeztek a susániak

Az érdeklődő lakosok kérdései adták a szerda esti fórum témáinak gerincét a Szabadság Olvasókörben. A susáni lakosok a nyugdíjról, az utcák rendben tartásáról, a szemétszállításról is kérdezték dr. Lázár János polgármestert, dr. Havasi Katalint, a körzet képviselőjét, valamint a polgármesteri hivatal munkatársait.

Nagy hal akadt az EnterNet Kosársuli horgára

Óriási győzelmet aratott az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az Eger ellen. A kék-sárgák a végjátékban fordítva nyerték meg a listavezető elleni mérkőzést. A Hódtói Sportcsarnokban a legnagyobb derbiket idéző hangulatot varázsolt a közönség, ismét érdemes kosármeccsre járni Vásárhelyen.

Kilenc ingatlantulajdonos ellen indítanak további eljárást

Hatósági határozat írta elő, hogy a mártélyi üdülőtulajdonosoknak a szikkasztásos szennyvízkezelést meg kell szüntetniük. Olyan szennyvízgyűjtő aknákat kellett kiépíteni, amelyek zárt falúak, nem engedik, hogy az összegyűlt szennyvíz a talajba illetve a holtágba kerüljön. Az előírtaknak a legtöbb ingatlantulajdonos határidőre vagy meghosszabbított határidőre eleget tett számolt be dr. Makó András, Hódmezővásárhely aljegyzője a szerdai sajtótájékoztatón.

Advent Miklósa Erikával

Az ünnepi készülődésben igazi világszínvonalú eseménnyel hangolhatjuk lelkünket is a Karácsonyra. Miklósa Erika Kökény Attilával együtt lép színpadra december 9-én este 7 órakor a Fekete Sas Báltermében. Az eseménnyel kapcsolatban a közös munkáról, a jótékonyság fontosságáról is beszélt a Rádió 7-nek a világhírű énekesnő.

Kétmilliós támogatás a társasági adóból

A székkutasi focicsapat elszenvedte ugyan első vereségét a megyei II. osztályú bajnokságban, de mindezek ellenére maradtak az első helyen. Továbbá megnyugodhatnak, hiszen úgy néz, ki stabilizálódik a klub anyagi háttere.

Kuka tündér üzenetei

A" Kuka Tündér üzenetei` programsorozat második állomásához érkezett az-az előadás sorozat, amelyet november huszonharmadikán tartottak a Hódmezővásárhely Oldalkosár utcai óvodában tartottak.

Robotokat programoztak, kábelt szereltek a Gregusban

Nyílt napot tartottak szerdán délután a HISZK Gregus Máté tagintézményében, ahol robotokat programozhattak, számítógépes hálózati kábelt szerelhettek, vagy éppen a mezőgazdasági szakmacsoport bemutatkozóján vehettek részt a megjelentek. Az iskolába főként az általános iskolák végzős diákjait várták, melyen az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is számos érdeklődő volt jelen.

Egységes informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátásban

Egységes és átlátható informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátások területén - mondta Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden az Infotér konferencia (Informatika a társadalomért) második napján tartott előadásában.

Az eva átalakításától több mint 24 milliárd forintos pluszt vár a költségvetés

Az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva jövő évi átalakítása - kulcsának megemelése 30-ról 37 százalékra és körének bővítése - 24,4 milliárd forint pluszbevételt jelent a költségvetésnek 2012-ben - derül ki egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítványból.

Halpástétom

A halpástétom vendégvárónak, vagy előételnek kitűnő választás. A receptért kattintsanak a tovább gombra!

Hiány van a jó szakemberekből

Jó szakemberre mindig szükség volt és szükség is lesz. Már nyolcadik után megalapozhatják jövőjüket a fiatalok, ha jól választanak. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak Pap András, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény igazgatója és Nagy Norbert, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény szakmai igazgató-helyettese.

Megtámadták az újbudai Fidesz irodáját

Szerdán 12 óra után néhány perccel egy ismeretlen férfi megtámadta és tettleg bántalmazta a XI. kerületi Fidesz-iroda két munkatársát. A kerületi rendőrség harminc év körüli, 180 centiméter magas férfit keres, aki a párt irodájába belépve ököllel ütötte az ott dolgozó idős hölgyet, majd a segítségére siető kollégáját is bántalmazta - olvasható Újbuda Önkormányzatának szerdai közleményében.

Reagálás a Demokratikus Koalíció megkeresésére

Az államháztartási jogszabályok tartalmazzák a pontos előírásokat az önkormányzatok vagyoni helyzetének nyilvántartására, így a vagyonra, valamint az adósságállományra vonatkozó információk tekintetében is. Ennek megfelelően folyamatosan friss adatok állnak rendelkezésre, amelyek - közvagyonról lévén szó nyilvánosak, és - a Csongrád Megyei Önkormányzat honlapján a Demokratikus Koalíció képviselői számára is elérhetőek.

`Életre szóló barátságok kötődnek` – Nyílt nap a Gábor Dénesben

Több mint kétszázötven szülő és diák vett részt annak a debreceni középiskolának a nyílt napján, amely az országban egyedülálló módon jövő évtől katonai középiskolaként folytatja működését. A Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola és Kollégium speciális képzésére az ország minden részéről érkeztek az érdeklődők.

Ötödik lett a Hód Úszó SE

Dombóvárra került az V. Hód Kupa vándorserlege, miután a Tolna megyei város versenyzői álltak legtöbbször dobogóra. A vásárhelyi Hód Úszó SE sem panaszkodhat, hiszen a csapatversenyben az 5. helyen zártak. Úszóik 21 arany, 8 ezüst és 10 bronzéremmel zárták a viadalt.

Kérem, vigyázzanak! Az Emlékpontba gőzmozdony érkezik

Két működőképes, 1:10 méretarányú gőzmozdony áll be az Emlékpontba november 25-én, pénteken délután, ahol konferenciával és vasútmodell kiállítással emlékeznek Dr. Varga Sándorra, a Hódmezővásárhelyen született világhírű gőzmozdony-modellépítőre.

A Rádió 7 és a promenad.hu szerkesztősége előtt is megújul a közvilágítás

Folyamatosan újul meg a közvilágítás Hódmezővásárhelyen, ugyanis már több mint ötezer LED-es lámpatestet szereltek fel a városban. Szerdán a Szabadság térre érkeztek a szakemberek, akik a Kutasi úton végezték a cseréket, így Rádió 7 és a promenad.hu szerkesztősége előtt is megújul a közvilágítás. A munkálatokat természetesen megörökítettük, így aki kíváncsi az egészen közelről is megtudhatja, hogyan néznek ki az új LED-es lámpatestek.Sok fotóval!

Évente 600 milliárd forint kerül a gazdákhoz

Az egyszerűsített foglalkoztatás bevezetésével a mezőgazdaságban duplájára nőtt az idényjellegű foglalkoztatottak száma, mert a gazdák ügyfélkapun, vagy telefonon is eleget tehetnek bejelentési kötelezettségüknek mondta Fazekas Sándor az Infotér konferencián, Balatonfüreden. A tárcát és a háttérintézményeit valósággal átszövik az informatikai rendszerek: térinformatikai alkalmazások, nyilvántartások, integrált és szigetszerűen működő hálózatok.

Szükség lenne a vadászati törvény módosítására

A vadászati területek kijelölésével kapcsolatos bírósági perek 95 százalékát a hatóságok nyeri meg, de a peres ügyek nagy száma mutatja, hogy szükség lenne a vadászati törvény módosítására - derült az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának szerdai albizottsági ülésén.

16 embert öltek meg az orvosok?

Alighanem az évszázad egészségügyi botrányát robbantotta ki Márkus Attila orvos, aki azt állítja: működő gyakorlat a hazai kórházakban, hogy morfinnal adagolják túl a gyógyíthatatlan betegeket. A BRFK tizenhat haláleset ügyében indított nyomozást, az orvosi szakma ezúttal is összezár.

Az Erzsébet Kórház parkolója mától fogadja a járműveket

A mai naptól első sorban a kórházba érkezőket fogadja a gyógyintézmény Zrínyi utcai frontján megépített új parkoló. Dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház főigazgatója elmondta: a kórházba érkezők ingyenesen vehetik igénybe a parkolási lehetőséget.

Fény gyúl az I. kerületben

Elavulttá vált az S kanyar környékén lévő, az I kerületi lakóházak villamos ellátása, hiszen ezek a házak még a TSZ fénykorában épültek. A régi hálózat a mai kor energiaigényét már nem, tudja kielégíteni, ezért sor kerül annak felújítására Székkutason.

Új honlap a fa alá

Karácsonykor mutatkozik be Székkutas megújult és megszépült honlapja. Az oldal fejlesztését egy ezzel foglalkozó cég végzi, mondta el Szél István polgármester.