Nem lopták el a harangot, de sok a kóbor kutya: fórum volt Batidán

A bolttal, amely korábbi években sokszor jelentette gondot a településrészen, most már elégedettek a batidaiak, tiszta körülményeket tart az új bérlő - hangzott el Benkő Zsolt települési képviselő kedd esti fórumán, amelyet közel húszan kerestek fel a Batidai Olvasókör épületében. Alaptalan volt a hír, hogy ellopták volna a harangtoronyból a harangot, és megkeresik a lehetőséget, hogy a batidai közterületekről a juhot tartók lelegeltethessék a burjánzó növényzetet.

2012 közepéig biztosan lesz kenyér az asztalon

Működésének második évének végére ért a “Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon` elnevezésű kezdeményezés, melynek életre hívója Mészáros Antal, a Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója éves évértékelőre hívta a támogatókat Vásárhelyen. A rendezvényen azt is jelenlévő elé tárta, vállalják-e programjukkal a jövő év első felét.

Őrzi veretlenségét a Makó

Fontos győzelmet aratott az NB II. Délkeleti csoportjában szereplő Makói Kézilabda Club, akik Kiskunmajsán sem találtak legyőzőre.

Bálint Gabriella: van elég hely, nincs várólista és nincs bizonytalanság

Az Oldalkosár és a Hóvirág utcai Bölcsődék felújítását követően 65 férőhellyel bővült a két telephely tájékoztatta portálunkat Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója, aki a tévhitek eloszlatása érdekében tartott kedden sajtótájékoztatót.

Kérésre módosul a buszindulás

Lakossági kérésre hajtotta végre az önkormányzat azt a tárgyalás melynek köszönhetően a tömegközlekedési társaság módosította menetrendjét Székkutason.

Új módszer az ellenálló baktériumok kicselezésére

Egyre nagyobb népegészségügyi probléma az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok terjedése, sőt olyan baktériumok is komoly gondot okoznak, amelyek elvileg érzékenyek ezekre a szerekre, ám tápanyaghiányos, "éhező" állapotban mégis rezisztenssé válnak. Amerikai kutatók most új módszert ajánlanak az ellenálló baktériumok kicselezésére.

Hat góllal volt jobb a Kecskemét

Újabb vereséget szenvedett a Hódmezővásárhelyi VSC OB I/B-s csapata, akik a harmadik helyen álló Kecskemét otthonában ugrottak medencébe szombaton. Török Sándor legénysége három negyedben is remek csatát vívott a dobogóssal, de egyben elaludtak, így hatgólos vereség lett a vége.

Nem csak lövik, etetik is a vadakat

A Mindszenti Vadásztársaság 25 fővel közel 5000 hektáron gazdálkodik. Benne járunk a szezonban, így Makó Endre elnököt is épp egy sikeres vadásztatás után sikerült utolérnünk, hogy helyzetképet adjon az elkövetkező hetek feladatairól, és egy kicsit visszatekintsünk a vége felé közeledő évre.

A gyermekeken segítenek

A Tiszta Szívvel egyesület és a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány rendezi azt az ünnepi koncertet, ahol Miklósa Erika és Kökény Attila lép fel. Már mindketten nagyon várják, hogy a színpadra léphessenek, és egy kiemelkedő színvonalú estéllyel kápráztassák el a nagyérdeműt.

A jövő hét végétől építhetik a Vásárhely belvárosának új távhő vezetékét

Több fórumon is felvetették a lakosok: miért nem halad gyorsabban a Dr. Rapcsák András utca kivitelezése. A válaszból megtudhatták, hogy város pályázatot nyert a Cseresnyés Kollégium, a PMK és a Tornyai Múzeum termálfűtésére, és a vezeték lefektetése előtt nem volt célszerű a díszburkolatot lerakni. A mai napon a pályázat fontos döntéséhez ért.

Használtcikket okosan

Ha meguntuk régi tárgyainkat, adjuk el! Ha pedig szeretjük a régiségeket, vagy jó állapotú tárgyakat vennénk sokkal olcsóbban, térjünk be egy használtcikk kereskedésbe! A Rádió 7 Női magazin című műsorában vendégünk volt Gulyás Sándorné Icuka, az Icuka Használtcikk Kereskedés tulajdonosa.

Megújul a Z-bérház

Sikerült megegyezni a lakókkal, így a Lázár utca 1-3, illetve a 3/A és 3/B épület teljes homlokzata megújul tájékoztatta portálunkat Almási István, alpolgármester, aki szerint így lesz teljes az összkép miután minden elkészül.

Segítség bántalmazás esetén

A Dél-alföldi régióban, Szeged-Szentmihályon működik a Regionális Krízis-Szolgáltató Központ, ahol bajba jutott családokat tudják ellátni. A krízisközpont, melyhez Bács-Kiskun-, Békés-, és Csongrád megye kliensei tartoznak, újszerűsége abban áll, hogy a hagyományos Családok Átmenetei Otthonával szemben- ahol 12+6 hónap az ellátás időtartama- a tartózkodás 30 nap, amely alatt kell megoldani az akut krízishelyzetet. Ennek a merőben új fogalomkörnek a definiálása nem könnyű, de a tapasztalatok alapján a szakemberek elsősorban a családon belüli erőszakot értik.

Szociális mérleg 2011 Székkutas

A székkutasi képviselőtestületnek az az álláspontja, a szociálisan rászorulókat mindenképpen támogatni kell. Ennek megfelelően készített éves mérleget Szél István polgármester, aki a hátralévő időszak támogatásait is ismertette.

Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében

Magyarország jól áll a vezetékes szélessávú internet elérésében az uniós átlaghoz képest, de az Európai Digitális Menetrendnek vannak olyan elvárásai, amelyeket nem teljesített megfelelően - mondta Khalil Rouhana, az Európai Bizottság Információs Társadalomért és Médiaügyekért felelős főigazgatója az Infotér (Informatika a Társadalomért) konferencián kedden Balatonfüreden.

Csődeljárás és felszámolási eljárás: általános vitára alkalmas

Általános vitára alkalmasnak találta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, a gazdasági társaságokról, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot keddi ülésén az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága.

Sakkozásra fel!

Immáron huszadik alkalommal rendezik meg azt a sakk emléktornát, melyet a húsz éve elhunyt Ifj. Tóth Antal emlékére szerveznek. Botka Péter, a vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a tornát, mint minden évben, most is az elhunyt fiú szülei segítségével rendezik.

Kutatás-fejlesztési központ nyílt Szegeden

Egészségügyi képalkotó szoftverek fejlesztésén és a programok elméleti hátterének a kialakításán dolgoznak a szakemberek abban a kutatás-fejlesztési központban, amelyet kedden adtak át Szegeden.

Mi a teendő katasztrófa esetén?

Hétfőn országos katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak. Hogy mi a teendő éles riasztás esetén, az a Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában kiderült, vendégünk volt Tátrai János polgári védelmi alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi felügyelője.

Már otthon is ki lehet nyomtatni az internetes jegyet

November közepétől már nemcsak a nagyobb állomásokon található automatáknál, hanem bárhol ki lehet nyomtatni a MÁV-START-nál interneten vásárolt belföldi vasúti menetjegyet - jelentette be Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

Elnapolták a fogyasztóvédelmi bizottság ülését

Egy vendég rosszulléte és orvosi ellátása miatt elnapolták hétfőn délelőtt az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülését, amelynek napirendjén az energiaszolgáltatók számlázásával és ügyfélszolgálatának működésével kapcsolatos tapasztalatok megvitatása szerepelt.

Hárommilliós megtakarítás a felújítás következménye

A felújítást követően évi hárommillió forinttal csökken az energia költség a volt József Attila iskolában, melyet jelenleg a HISZK Gregus Máté Székhelyintézmény diákjai használnak - mondta a keddi sajtótájékoztatón Almási István, alpolgármester.

Nem minden, hogyan és mivel kezeljük a meghűlést

A meghűlés egy légúti gyulladás, melyet a kezdeti időszakban is kezelhetünk, mely által a tünetek nem súlyosbodnak. Ha viszont a betegség huzamosabb ideig fent áll, orvoshoz kell fordulni - mondta el Tóth Lénárd, a Szent Korona Gyógyszertár szakgyógyszerésze kedden reggel a Rádió 7-ben a Házi patikus rovatban.