A Kecskeméti Városi Bíróság indoklása szerint a baleset után őrizetbe vett férfi esetében fennáll a szökés és a bűnismétlés, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye – mondta Sárközy Szabolcs. Hozzátette: a döntés ellen a férfi és védője fellebbezett, az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság dönt majd.
A férfi péntekig Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában feküdt rendőri őrizet mellett. Az előzetes letartóztatásáról a sajtó kizárásával döntött a nyomozási bíró. Az MTI információi szerint hamarosan a tököli rabkórházba szállítják a férfit.
A 45 éves kiskunfélegyházi férfi autójával hétfőn Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába haladva előzésébe kezdett, de a manővert már nem tudta befejezni, és frontálisan összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval. A karambol következtében a másik gépkocsiban utazó 41 éves férfi és 39 éves felesége a helyszínen életét vesztette. A házaspár nyolcéves lánya belehalt sérüléseibe, hatéves kislányuk állapotát a helyszínen sikerült stabilizálniuk a mentőknek, de a kórházban ő is meghalt.
A baleset okozója nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett; kórházba vitték. Mivel felvetődött az ittasság gyanúja, vért vettek tőle, majd őrizetbe vették.Forrás: MTI