Az ősszel különös hangsúlyt fektettek az 5-6. osztályosok körében a kerékpáros közlekedésre. Ebben fontos szerepet kapott a Délalföldi Regionális Társadalom Kutatói Egyesület, ugyanis a hallgatói mentor program részeként a téli kerékpározás fontos elemeire hívták fel a figyelmet kedden és szerdán.
A gyerekek elméleti és gyakorlati feladatokon vettek részt. A téli közlekedés, valamint felszerelések is szóba kerültek, míg az udvaron játékos vetélkedőt tartottak. Mindezek mellett az iskolában nagyon ügyelnek arra, hogy `gyerekeik` biztonságosan vegyenek részt a közlekedésben.
– Nagyon sokan járnak kerékpárral, éppen ezért szabályoznunk kell. Akik a közelben laknak azoknak gyalog kell jönni a tárolónk befogadó képessége miatt zárta Kalmárné Hajdú Ibolya.

Megosztom!
|