A közlemény szerint fekete színű matricája 530 ezer autónak van, míg piros 600 ezernek. A rendszámtáblán lévő fekete matrica azt jelzi, hogy a jármű korszerűtlen, nem környezetbarát, míg a piros azt, az autó korszerűtlen és kevésbé környezetbarát. Általánosságban elmondható, hogy a fekete és a piros kategóriába az 1996 előtt gyártott gépjárművek sorolhatóak – fűzte hozzá a közlekedési hatóság.
Ezeken kívül még két – kék és zöld – plakett van forgalomban, ezeket a korszerű és környezetbarát, illetve a korszerű és kiemelten környezetbarát járművek kaphatják meg – olvasható a közleményben.
Budapesten a pénteki mérési eredmények alapján megszüntették a szmogriadó riasztási fokozatát, a tájékoztatási fokozat egyidejű elrendelése mellett. A riasztással járó korlátozások szombat reggel 6 órakor léptek volna életbe.
A főváros rendeletében az áll, hogy a főpolgármester riasztási fokozat esetén elrendelheti a gépjárművek Budapest területén való használatának korlátozását, tekintettel az azok rendszámtábláján lévő környezetvédelmi plakett színére, vagyis megtilthatja a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedését.
Nyíregyházán a szálló por koncentrációja pénteken már hetedik napja haladta meg a köbméterenkénti 100 mikrogrammos riasztási küszöbértéket. Riasztási fokozatot rendeltek el Várpalotán, szombaton pedig Miskolcon és Debrecenben is. Számos más nagyvárosban a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben.Forrás: MTI