Vállalkozói GPS: hitel, kapcsolat és adatbázis

Az információ hatalom - tartja a közkeletű mondás, a vásárhelyi könyvtárba hétfőn ellátogató vállalkozók - ha nem is juthattak hatalomhoz, de az információk megszerzésének biztos bázisait ismerhették meg. Megtudhatták például, hogyan juthatnak kamatmentes kölcsönhöz, akár milliós tételben.

Óriási küzdelemben nyert az EnterNet Kosársuli

Parázs meccsen fektette két vállra szombaton az Óbudai Kaszások csapatát az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos bajnokságban. A kék-sárgák végig kiélezett harcban tudtak diadalmaskodni, ehhez azonban kellett az is, hogy a népes közönség rég nem látott hangulatot varázsoljon a Hódtói Sportcsarnokba.

Erősödtek Magyarország nemzetközi kapcsolatai

Az EU-elnökség alatt erősödtek Magyarország nemzetközi kapcsolatai, miközben sok tapasztalatot gyűjtött az ország - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Budapesten, a soros magyar elnökség idején kiváló teljesítményt nyújtó politikusok, szakértők állami kitüntetési ünnepségén. Az elismeréseket Schmitt Pál köztársasági elnök és Martonyi János adta át.

100 kiló mínusz a cél – Husi Nagy Fogyása

Egy autóbaleset után kezdett hízni a vásárhelyi Arany Imre Csaba, akit a többség Husiként ismerhet, de a Balástyai Böllérnapon megkapta az ország legnagyobb hentese titulust is. Azonban, mire már a 268 kilót is elérte a súlya, az életéből eltűnt minden: a sport, a barátokkal való kimozdulás, fájdalmai voltak, felkelni sem bírt. A felismerést elhatározás és tett követte: most 225 kiló körüli a súlya. Szeretne összesen legalább 100 kilót fogyni.

A magas vérnyomás életmóddal is kezelhető

Kapszulák vagy tabletták rendszeres szedése helyett sokan választanak természetes gyógymódokat és elméletileg igyekeznek úgy élni, hogy ne legyenek betegek, de ezt kevesen hajlandók megtenni.

Szerdáig várja az önkormányzat a kishomoki településrendezési szerződéseket

Szerdáig várja a vásárhelyi önkormányzat, hogy visszajuttassák az új-kishomokiak a csatorna beruházás megvalósításához szükséges belterületbe vonás költségeinek vállalásáról szóló településrendezési szerződéseket - erről tájékoztatott hétfő délután a városházán Benkő Zsolt települési képviselő, aki leszögezte: a város és az új-kishomokiak érdeke közös: a kétmilliárdos program megvalósítása.

El kell rugaszkodni a válságzónától, és ragaszkodni kell saját megoldásainkhoz

A miniszterelnök szerint Magyarországnak a sikeressé válásához el kell rugaszkodnia az európai válságzónától. Orbán Viktor hétfőn a parlamentben a hétvégi EU-csúcsot értékelve azt mondta: egyhamar nem várható gyors növekedés az európai gazdaságban, amire Magyarország válasza az, hogy "a magunk útját kell járni", ragaszkodni kell saját észjárásunkhoz, és továbbra sem szabad megijedni a "bátor megoldásoktól". Szólt arról is, hogy felül kell vizsgálni a bankok működésének szabályozását.

A közbeszerzés miatt húzódott a bontás

Az első közbeszerzés eredménytelensége miatt új közbeszerzést írtak, melynek eredményeként október 15-én kötötték meg a szerződést a bontást végző kft-vel. A bontás a közbeszerzés elhúzódása miatt tolódott októberre mondta el portálunknak a kishomoki bolt bontása kapcsán Loppert Dániel, a tulajdonos Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Veretlen maradt a HFC

Az elmúlt hétvégén összesen hét pontot gyűjtöttek a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapatai. Az NB III-as alakulat Szarvason ikszel, a HFC II. otthon győzött a Balástya ellen, míg a HFC III. szintén hazai pályán diadalmaskodott a Makó III. ellen.

Egymillióért kátyúznak Mindszenten

Közel egymillió forintot költenek útfelújításra Mindszenten derült ki a hétfői rendes testületi ülésen, ugyanis 23 napirendi pontot tárgyalt a grémium. Az óvoda és az iskola intézményvezetőinek beszámolói mellett, úgy határozott a testület, hogy az orvosi ügyelet jelenlegi üzemeltetőivel további egy éves megállapodást kötnek.

Vita a megyei önkormányzati vagyon átadásáról

Eltérően ítélték meg a megyei önkormányzatok intézményeinek, illetve vagyonának állami tulajdonba adását az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának hétfői ülésén a kormánypárti és az ellenzéki képviselők.

Általános vitára alkalmas a korhatár előtti nyugdíjakról szóló javaslat

Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot.

Meghozta gyümölcsét a felkészítő edzőtábor: 11 országos bajnok

20 egyesületből 220 versenyző mérte össze tudását az Országos WTF Taekwondo Bajnokságon. A Máté Taekwondo & Hapkido egyesület 27 versenyzője kimagasló eredménnyel zárta a hétvégét. A versenyzői csapat a Legeredményesebb csapat II. helyezését érte el és Máté Mirabella a legtechnikásabb versenyzői díjat nyerte meg.

Pécelen él, de figyelemmel kíséri Vásárhely híreit nyertesünk

Pécelen élő, de a Rádió 7 műsorát rendszeresen hallgató lánya, Viktória nevében vette át Iskolatáska játékunk főnyereményét a vásárhelyi Juhász László. A 20.000 forint értékű tanszervásárlási utalvány és a szintén 20.000 forint értékű Flamand Pékszaküzletek-utalvány igazán hasznos nyeremény, hiszen Viktóriának két kicsi iskolás gyermeke van.

Emelkedik a gázolaj ára, újabb csúcs

Emeli bruttó 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot ér el a dízel ára, a benziné a héten nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Lázár: cél a kisebb államadósság és a kisebb költségvetési hiány

A kevesebb államadósság és az alacsonyabb költségvetési hiány jelenti az euróválságtól való távolodást - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülése után, ahol Orbán Viktor miniszterelnök adott összefoglaló tájékoztatást arról a gazdasági környezetről, amelyben megszületett a jövő évi költségvetés tervezete, valamint beszélt a hétvégi uniós csúcstalálkozóról.

November 2-ig kell elszámolni az szja 1 százalékával

Azoknak a civil kedvezményezetteknek, amelyek 2010-ben 1 százalékos támogatásban részesültek, november 2-ig kell benyújtaniuk az összeg felhasználásáról szóló közleményt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

A gyalogátkelőhelyen le kell szállni a kerékpárról!

A közlekedésről nem lehet eleget beszélni, folyamatosan fel kell hívni a közlekedők figyelmét a szabályos közlekedésre, hogy elkerüljük a balesteket. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában Égető Gyula műsorvezető beszélgetőpartnerei volt dr. Rádi Norbert rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője és Torzsa Endre rendőr százados, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

Síneken fekvő nőt gázolt a vonat

A síneken feküdt az az asszony, akit halálra gázolt egy személyvonat vasárnap este Kiskunhalason, a Sóstó környékén. A rendőrség vizsgálja, hogy öngyilkossági szándéka volt-e az áldozatnak.

Székkutason is emlékeztek

Többféle programmal és több helyszínen emlékeztek Székkutason október 23. alkalmából. Szentmisét celebráltak, koszorúztak és a nyáron átalakult irodalmi színpad is külön műsorral készült tájékoztatott Kovácsné Rostás Erzsébet a kulturális és civil ügyek tanácsnoka.

Nem változott a forint árfolyama délelőtt

Tíz órakor az eurót 297,41 forinton jegyezték. Az euró megőrizte a péntek estére kialakult 1,39 dollár körüli árfolyamát. Az eurót hétfőn délelőtt tíz órakor 1,3899 dolláron jegyezték, a péntek délelőtti 1,37 dollár feletti jegyzések után.

Feltűntek a gondos fatolvajok is

Elektromos fűrésze vagy fejszéje csak a hivatásos fakitermelőknek lehet, a fatolvajokat azonban ez nem érdekli, visznek mindent, ami mozdítható az erdőkből. Hiába a több tízezer forintos szigorú bírság, eddig már több millió forintos a kár az állami erdőkben.

Pótolni kell az átereszeket Szikáncson

Tavaly Szikáncs belterületén a belvíz és a talajvíz komoly gondokat okozott. A csatornák állapotának felmérése során azt tapasztalták, hogy a víz nem tudott elszivárogni, mivel a bejárók alatt nem volt áteresz. Idén még a tél beállta előtt szeretnék orvosolni ezt a problémát tájékoztatott Benkő Zsolt képviselő. Az önkormányzat az elmúlt időszakban mintegy 150 folyóméter hosszan a lakók számára átereszeket bocsátott rendelkezésre.A fotó az év eleji belvízmentesítés alkalmával készült!

Új finanszírozási rendszer kell a kis- és közepes vállalkozásoknak

Orbán Viktor szerint a kormány számára az egyik legnagyobb fejtörést okozó kihívás az, hogy hogyan lehet megoldani olyan kis- és középvállalkozói finanszírozási rendszerek működtetését, amelyek kiváltják vagy részlegesen pótolják a banki hitelezést.