A délelőtti megnyitót követően melyen Szívós László és Poroszlay Kristóf színművészek rapben mutatják be a teátrum idei műsorát – az érdeklődőket a társulat tagjai vezetik végig a kulisszák mögött. A vendégek bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat tájékoztatta az immár negyedik alkalommal megszervezett rendezvény egyik ötletgazdája, Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője az MTI-t.
Kora délután az idei gólyatáborok győztes csapatai szórakoztató, játékos vetélkedőn próbára tehetik színházi, zenei és filmes ismereteiket, majd egy színészekből alakult együttes invitálja közös muzsikálásra az egybegyűlteket.
Várhatóan nem csak a közönség szórakozik jól a Beugrás nevet viselő programon, amikor a színház legnépszerűbb színészei és a közönség soraiból kiválasztott önkéntesek adnak elő improvizációs helyzetgyakorlatokat, sok humorral.
A nap leglátványosabb, legmozgalmasabb, az egyetemistákon kívül a színházat kedvelő szegedi polgárokat, városi hírességeket, sportolókat is megmozgató eseményének az Ölelünk színház! elnevezésű program ígérkezik. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a résztvevők minél nagyobb számban öleljék körbe a Szegedi Nemzeti Színház épületét, így bizonyítva a teátrum iránt érzett szeretetüket, elkötelezettségüket.
Este a Kisszínházban Fésűs Éva Palacsintás király zenés mesejátékának próbáját, a Nagyszínházban pedig Friedrich Schiller Haramiák című vadromantikus színművét láthatják a hallgatók. A nyílt napot – az előadást követően – találkozó és kötetlen beszélgetés zárja a darab szereplőivel a Színész klubban.

Forrás: MTI