Nem rég még az ulmi Szent Hildegard Gimnázium 25 diákja vendégeskedett a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulóinál és pedagógusainál, akik színes programokkal várták látogatóikat. Kirándultak Mártélyon, ellátogattak Ópusztaszerre és Szegedre, illetve az iskola német nyelvű óráit is megnézték.

Magazinunkban Udvari Tünde elmondta, hogy a testvériskolából érkezett diákok vendéglátása az emberi kapcsolatok mellett a nyelvtanulásról is szólt, amit most más iskolák diákjai és a szülők is megismerhetnek a nyelvi hét keretein belül. Délelőttönként angol, német és francia nyelvórákra, valamint angol és német nyelven tartott biológia, történelem, földrajz és célnyelvi civilizáció órákra lehet beülni az oktatási intézményben.

A programok a délutáni órákban is folytatódnak, hiszen azokat hétfőtől szerdáig egy-egy nyelvnek szentelik. A hét első délutánját az angol nyelvnek. Lesz vetélkedő és barbecue party, kedden többek között német nyelvű országismereti versenyt rendeznek, szerdán pedig Franciaország lesz a kvíz főszereplője. A versenyek mellett a gasztronómia is szerepet kap, hiszen egy ország kultúrájához ez is hozzátartozik tette hozzá vendégünk.Nagy Ágnes