Egyenlőtlen esélyek, torz piaci helyzet

A megelőző évtized során a budapesti kereskedelmi rádiók díjai fajlagosan alacsonyabbak voltak, mint a vidékieké holott a hirdetésekből értelemszerűen jóval több bevételt érhettek el. Mindez torz piaci helyzet kialakulásához vezetett. Nemcsak országosan, Budapesten belül is aránytalan díjfeltételek között működtek az analóg rádiós frekvenciákat használó médiapiaci szereplők.

Gyenesei sokmilliós jutalmakat kapott

A Somogyért Egyesület színeiben politizáló Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere 1999-ben mint megyei közgyűlési elnök 12 havi bruttó illetményének megfelelő jutalmat vehetett fel számolt be a Somogy TV. 2000-ben bruttó 2,73 millió forint prémium illette a politikust, míg egy évvel később ez az összeg már bruttó 6,24 millió forintra nőtt.

A pornográf termékek különadójáról tárgyal a Ház

A nők közéleti részvételének erősítéséről tart vitanapot ma az Országgyűlés. Tárgyalnak a képviselők arról a kormányzati javaslatról is, amelynek alapján - a törvényben meghatározott kivételekkel - minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kellene a jövőben. Szó lesz a Házban a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállításáról is.

Középiskolások pénzügyi kultúráját vizsgálták az SZTE kutatói

Bár a jelentős többség fontosnak tartja a pénzügyi termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat, a középiskolások csupán fele érzi magát tájékozottnak ezen a területen derül ki az Econventio Közhasznú Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar által létrehozott kutatócsoport felméréséből.

Sok napsütés, de szél is lesz

Általában sok napsütés várható, a délutáni óráktól azonban a Dunántúlon és északon már több lehet a felhő, de legfeljebb csak az esti órákban alakulhat ki helyenként eső, zápor. A délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható. Késő estére 6, 11 fok közé hűl a levegő.