A művészek eleinte nem a vezetést hibáztatták

A nemzet színészfejedelmének, a vásárhelyi születésű Bessenyei Ferencnek az özvegye volt az Emlékpont vendége október 19-én. B. Élthes Eszter a művészek 1956-os szerepvállalásáról beszélt.

A tervek szerint tizenegy járás lesz

A 2013-ban megvalósuló új közigazgatási koncepció szerint valószínűleg tizenegy járás lesz Bács-Kiskun megyében, székhelyeikről még nincs végleges döntés - közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán Kiskőrösön.

Más portáján söpröget…

Jakó András, a Rádió 7 és a Promenád.hu Kerti Parti játékának heti nyertese minden honvédelemmel kapcsolatos cikket elolvas hírportálunkon.

Elévülhetetlenné tenné az emberiesség elleni bűncselekményeket a Fidesz

Törvényben rögzítené a Fidesz, hogy a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. A kormánypárt e törvénnyel vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.

A Pál utcai óvodások voltak az óvodások hetének első vendégei

A Németh László Városi Könyvtárban egy hónapon át a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárban rendezett foglalkozásokon látják vendégül a vásárhelyi óvodásokat. A sorozat első foglalkozására a Pál utcai óvodából érkeztek gyerekek.Fotóriporttal!

Magyarország kapcsolatainak szélesítésére törekszik Kínával

Magyarország és Kína vezetői között rendkívül tartalmas és bizalmi viszony alakult ki, amelyet a különféle kapcsolatépítő törekvések erősítenek - hangsúlyozta Hóvári János, a Külügyminisztérium államtitkár-helyettese Pekingben, ahol Orbán Viktor miniszterelnök jövő évi látogatásáról is egyeztetés zajlik.

A Szabadság tér környéke 900 millióból, uniós támogatással újulhat meg

900 millió forintos pályázatot nyert Hódmezővásárhely a Szabadság tér és környékének szociális városrész rehabilitációjára. A jövő év második felében induló munkákról dr. Grezsa István települési képviselő tájékoztatott szerda délelőtt a helyszínen, amely részen sok hátrányos helyzetű család éli az életét.

Fejlődik a sport

Új sporttámogatási rendszernek köszönhetően jelentős összeghez juthatnak vásárhelyi egyesületek, és a Városi Stadion is megújul. A Rádió 7 Önkormányzati Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt Horváth Zoltán, a Polgármesteri Hivatal sportreferense.

Vitanap a nők közéleti részvételéről

A nők közéleti, politikai részvételének erősítéséről tart politikai vitát szerdán ötórás időkeretben az Országgyűlés. Felvezető beszédében Soltész Miklós szociális államtitkár azt mondta, a politika leginkább azzal bátoríthatja a nőket a vezetői posztok betöltésére, ha segíti őket női létükből adódó kettős hivatásukban.

Véget érhet a kínai kiskereskedők online lázadása

A legnagyobb kínai webáruház, a Taobao Mall új tervvel állt elő miután több tízezer kiskereskedő kezdett "online zavargásokba" a cég honlapján, mivel a webáruház a múlt héten radikális díjemelést jelentett be.

Takács Nikolas duettje egy portugál énekesnővel

Duettet jelentet meg az egyik magyar televíziós tehetségkutatón feltűnt Takács Nikolas az egyik legnépszerűbb portugál énekesnővel, Aureával; a hétfőn piacra kerülő Where Is The Love című dalt élőben is előadják Portugáliában és Magyarországon.

Nincs felelés, amíg nincs fűtés

Tizennyolc Pest megyei iskolában nincs fűtés, de csak háromban rendeltek el rendkívüli tanítási szünetet. A többi iskolában rétegesen öltözködnek, és rövidített tanórákkal próbálják kibekkelni, amíg a gázszolgáltató hajlandó a 96 milliós tartozás ellenére újraindítani a fűtést.

Mennyi a méreg a hazai zöldségben?

Három ország boltjaiban és piacain vásároltunk zöldségeket és gyümölcsöket, hogy kiderítsük, mennyi növényvédő szerrel kell megküzdenie szervezetünknek. A legveszélyesebbnek ítélt minta éppen a magyar volt, de az illetékes hatóság szerint általánosságban jó a hazai helyzet.

Már a fűszerpaprika is kínai

Az élelmiszer-feldolgozók java része kínai fűszerpaprikát használ Magyarországon, emiatt a magyar össztermelésnek megfelelő, nagyjából kétezer tonnányi távol-keleti ételízesítőt importálnak. Még a Szegedi Paprika Zrt. sem szegedi paprikát forgalmaz.

`Kerti-party` a Rádió 7-ben!

Szeretne szép tiszta kertet? Most nyerhet hozzá egy kitűnő lombszívót és fúvót! Játsszon a www.promenad.hu-n és a Rádió7-tel 4 héten keresztül és megnyerheti tőlünk! Sőt, hetente egy vásárlási utalvánnyal is gazdagodhat! A játék támogatója a STIHL-VIKING-HONDA Szakkereskedés.

Mit jelentenek álmaink?

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Ilyenkor álmodunk, vagyis a tudatalattink lép működésbe, és a nappal történt eseményeket feldolgozza, s azt képekben kivetítve megjeleníti előttünk. Csupán ennyi lenne? Vagy álmaink sokkal fontosabb üzeneteket tartalmaznak?

Sikeres volt III. Hód-Vad Kupa

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Hód-Vad Kupa Hódmezővásárhelyen a Hód-Vad Vadász- és Természetvédő Egyesület megrendezésében. A szép idő és a finom pörkölt mellett szép eredmények is születtek.