Mint kegyetlen gyilkost végezték ki

Az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik áldozata volt Tóth Ilona orvostanhallgató, akit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádjával végeztek ki. Az ő történetébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők október 18-án késő délután az Emlékpontban.

Cukkini puffancs

Igazi finomság a cukkini puffancs! Játszva elkészíthetik, a receptért kattintsanak a tovább gombra.

Lázár János: most a bankoknak kell visszalépni!

- A Fidesz nem az a párt, amely bármi elől megfutamodna jelentette ki dr. Lázár János frakcióvezető a Tv2 ma reggeli Mokka című műsorában arra a felvetésre, hogy az Astoriánál tervezett nagygyűlés és a miniszterelnök beszéde a bejelentett kormányellenes tüntetések miatt maradna el. Videofelvétellel!

Részesei lehetnek az algyőiek lakókörnyezetük kialakításának

Az algyői fenntartható fejlődés, a környezeti fenntarthatóság terve a Local Agenda 21. Mit is jelent ez, mit tartalmaz? Ennek megválaszolására hívták össze lakossági fórumra október 18-án, kedden az algyőieket, akik a tervet megismerve maguk is bekapcsolódtak ötletekkel, javaslatokkal annak kidolgozásába tudtuk meg Ludányi Attila műszaki előadó, környezetmérnöktől.

Jól szerepelt a HLKC

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club az első alkalommal rendezte meg a Török Ferenc Emléktornát. A megmérettetésen két korosztályban küzdöttek a fiatalok. Végezetül az idősebbek ezüstérmet szereztek, míg a 2002-es korosztály a negyedik helyen zárt. Részletes eredménylistával!

Hét hosszú hétvége lesz jövőre

Jövőre több ünnepnap is úgy esik, hogy összesen hét hosszú hétvége lesz; az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.

Új élmény Van, aki még sohasem járt strandon

Az idei tanévtől minden héten Vásárhelyre járnak úszni a székkutasi diákok. Minden héten kedd az a nap, amikor ebéd után busz szállítja őket egy órára a Strandfürdőbe. A gyerekek hamar megszokták és megszerették az iskolarendszerbe bevezetett újdonságot.

Fiatalok számára is érdekessé téve Séta a Galériában

Immár tizedik alkalommal rendezik meg országszerte, október 18-án a Magyar Festészet Napját. Szent Lukács, a festők védőszentjének neve napján, kedden Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész, tanár tartott rendhagyó művészettörténet tanórát és tárlatvezetést tart az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlaton, az Alföldi Galériában.

Felelősségre vonná a Fidesz az 1956 utáni megtorlások ”megrendelőit”

Törvényjavaslatot terjeszt a héten az Országgyűlés elé a Fidesz, amellyel - tervei szerint - lehetővé tenné, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlások "megrendelőit" és esetlegesen az akkori igazságszolgáltatás szereplőit emberiesség elleni bűntettek miatt felelősségre vonják.

Tűz ütött ki a dóci katonai lőtérnél

Húsz-harminc hektáron ég az avar és a száraz fű a dóci katonai lőtérnél - tájékoztatta Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense kedden az MTI-t.

Fogyjunk és tartsuk meg súlyunkat!

Utánajártunk, hogyan nyerhetjük el legjobb formánkat és a fogyást hogyan tehetjük tartóssá. A Rádió 7 Női magazin című műsorában vendégünk volt Bánfi Imréné Barna Mária, a Mari Alakformáló és Egészségmegőrző Szalon tulajdonosa.

`Kerti-party` a Rádió 7-ben!

Szeretne szép tiszta kertet? Most nyerhet hozzá egy kitűnő lombszívót és fúvót! Játsszon a www.promenad.hu-n és a Rádió7-tel 4 héten keresztül és megnyerheti tőlünk! Sőt, hetente egy vásárlási utalvánnyal is gazdagodhat! A játék támogatója a STIHL-VIKING-HONDA Szakkereskedés.

A megyei intézményekben dolgozóknak nem kell aggódniuk munkájuk miatt

A megyei intézményekben dolgozóknak nem kell aggódniuk munkahelyük miatt, mert mindenkit átvesznek, amikor január 1-jétől állami kézbe kerülnek a megyei önkormányzati fenntartású intézmények - jelentette ki Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár kedden az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén.

Szalagkorlátnak ütközött a kisteherautó – Fotókkal!

Kedd hajnalban az M5-s autópálya 72 ezer méterénél, Lajosmizse határában egy Mazda típusú kisteherautó haladt Budapest irányába, amikor hátulról egy román rendszámú, Skoda személygépkocsi utolérte, meglökte.

Ősz a nagybani piacon

Téli nyitva tartással és fejlesztéssekkel kezdődik az ősz a nagybani piacon. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt Pusztai Lajos, a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. projekt vezetője.

Már készül a Böllérkommandó Balástyán

Már óriási az érdeklődés a 11. Balástyai Böllérnap iránt: látványos elemekkel tarkítva a hagyományok elevenednek meg november 11-én és 12-én. 8 disznót, marhát vágnak szombaton, köztük egy több mint 400 kilós sertés levágására készül a vásárhelyi Husi, Arany Imre. Az ország minden pontjáról érkeznek a böllérfesztiválra, ahol a zenés, kulturális műsorok mellett a humor is helyet kap: idén is számítsanak a kilátogatók a Böllérkommandó felbukkanására ígérte Kiss József alpolgármester.A fotók a tavalyi Böllérnapon készültek!

Fogait kitépték, izomstimulálót kapcsoltak a ház alá elásott 25 éves lányra

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a békés megyei rendőrség: egy 25 éves lány holttestét találták meg egy battonyai családi ház fala alá elásva, aki 2010 nyarán vesztette életét. A lányt halála előtt hosszan bántalmazták: a rendelkezésre álló információk szerint körmeit, fogait fogóval tépték ki, vizes testére izomstimuláló gépet kapcsoltak. Három gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A részletekről Vargáné Szombati Andrea rendőr főhadnagyot, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét kérdeztük.

Fogyasztóvédelmi tanácsok a szédítő ajánlatok ellen

Asztalon a mozgóárusítás témája: a Rádió 7 kisteleki Napraforgó műsorában dr. Radnóti Zoltán, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének jogtanácsosa volt a hallgatók segítségére.

Eperjes Károly gondolatai az Őszi Tárlatról

`Az igazat mondd, ne csak a valódit` - József Attila Thomas Mann-nak írt sorait idézve beszélt a művészek felelősségéről Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, aki hétfőn az Emlékpontban rendezett nagysikerű estjét megelőzően megtekintette az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlatot. A kortárs művészeti seregszemle alkotásai között Dr. Nagy Imre múzeumigazgató kalauzolta a magyar színjátszás kiemelkedő alakját.

Papcsák: meg lehetett volna akadályozni a deviza-eladósodást

A lakáshitelek jogosultsági feltételeinek szigorodását, a személyijövedelemadó-kedvezmények és a támogatott forinthitelezés megszüntetését jelöli meg egyebek mellett a háztartások devizában történő eladósodásának okai között az az elnöki áttekintés, amelyet Papcsák Ferenc (Fidesz) készített a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának keddi ülésére.

NAV: közeleg a csipsz-adó bevallási határideje

Közeleg a népegészségügyi termékadó, köznyelvben a csipsz-adó bevallási határideje, a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak október 20. a termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.