A meglévő, ajánlószelvényes rendszer helyett akár a névjegyzékbe vétel során is sor kerülhetne ajánlásra, azonban ez még nem kidolgozott rendszer, amelyhez várjuk a pártok javaslatait is – mondta el a frakcióvezető, leszögezve: amihez ragaszkodnak, az a vegyes választási rendszer, amely vonatkozik a határon túli magyarokra is, továbbá az, hogy kompenzációs lista is befolyásolja a választás végeredményét.

Az Alkotmányügyi Bizottságban négy párt egyet értett, hogy csak országos lista legyen, a kormányzó párt egyfordulkós választást ajánl, de várják a kétfordulós voksolás indokait is. A Fidesz célja, hogy aki a választáson nyer, a világos, egyértelmű kormánytöbbséggel valósíthassa meg programját. Mindenképp a választók döntenek, és aki rosszul kormányoz, azt elzavarják – jelentette ki Lázár János.

Az új, kétszáz fős Parlament jelentős változásokat hoz. A képviselői munka nem mellékállás lesz, hanem professzionális képviselőkre lesz szükség. Aki választókerületből kerül a Házba, annak 80 ezer ember érdekeit kell immár képviselnie, míg a listából a Parlamentbe kerülőkre szakpolitikai feladatok várnak. Szakértőknek kell segíteni munkájukat, hogy munkájukat ne gazdasági lobbi érdekek vezéreljék, emiatt egy politikai tanácsadó és két munkatárs áll majd a képviselők rendelkezésére a tervek szerint.

Saját és párttársaim hibáimból vontuk le a következtetést, hogy nem szabad a költségtérítés rendszerével nehéz helyzetbe sodorni a képviselőket – tiszta és átlátható helyzet kell – mutatott rá Lázár János, aki az Alkotmány Bírósággal kapcsolatos változásokról kifejtette: szélesedni fog a taláros testület jogköre, mivel alkotmányjogi panasszal akár magánszemélyek is fordulhatnak a testülethez, de a tervek szerint csak olyanok, akik valóban érintettek a felvetett probléma által.

(Forrás: ATV, lejegyezte: Arnay)

Megosztom! |