A vasárnapi versenyt a brit Jenson Button (McLaren) nyerte és a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második.
A 24 éves és 98 napos Vettel, aki az idén eddig kilenc futamgyőzelmet könyvelhetett el, minden idők legfiatalabb kétszeres F1-es világbajnoka lett.
A címvédő, akinek a verseny előtt csak egy pont hiányzott az újabb sikeréhez, az élről rajtolt, de Buttonnak a viadal első harmada után sikerült megelőznie, majd Alonso is elébe került. Négy versennyel a vb-zárás előtt a németnek 324 pontja van, a brit a második 210-zel és a spanyol a harmadik 202-vel.
A rajtnál Vettel megtartotta első helyét, keményen leszorítva a fűre Jenson Buttont. A brit így rövid időre visszaesett a harmadik helyre és csapattársa, Lewis Hamilton is elrobogott mellette. A versenybíróság megvizsgálta az akciót, de végül szabályosnak ítélte azt.
A hatodik körben változatlan volt a helyzet az élen: Vettel vezetett, mögötte Hamilton, Button, Alonso, Massa és Webber robogott.
A kilencedik körben megkezdődtek a kerékcserék: Hamilton, majd nem sokkal később Vettel, Button és Alonso is új gumikat vételezett. A boxlátogatások után Vettel, Button, Alonso, Hamilton, Felipe Massa (brazil, Ferrari), Mark Webber (ausztrál, Red Bull) volt a sorrend az élbolyban.
A 34. körben Vettel már harmadszor cserélt kereket.
A huszadik körtől kezdve a második kerékcserék is megkezdődtek. A boxlátogatások után a kivezető körben Buttonnak sikerült Vettel elé kerülnie.
A 24. körben beküldték a biztonsági autót, mert Massa és Hamilton koccanása miatt egy Ferrari-alkatrész maradt a pályán. Az élen Button, Vettel, Alonso, Webber, Massa és Hamilton haladt a safety car mögött, amely a 28. körben hagyta el az aszfaltcsíkot.
A harmadik kerékcserét Button kifogástalanul hajtotta végre, így továbbra is vezetett, ám Alonso taktikusabb volt Vettelnél, a 38. körben megelőzte a címvédőt, és felzárkózott a brit mögé.
Öt körrel a zárás előtt változatlanul Button vezetett, majd Alonso, Vettel, Webber, Hamilton és Michael Schumacher (német, Mercedes) következett. A hajrában már nem változott a sorrend.

forrás:MTI