A közmunkaprogram csak eszköz lehet arra, hogy a gazdaságot élénkítsük, a munkanélkülieket értékteremtő munkára szoktassuk – fogalmazott a belügyminiszter az Apor Vilmos Kollégium, a Balázs Ferenc Kollégium, valamint a Szent-Györgyi Albert Kollégium mintegy kétszáz hallgatója előtt tartott előadásában.
Magyarországon 595 ezer ember keres állást, az analfabetizmus határán állótól a legmagasabb végzettségű emberig – hangsúlyozta a miniszter. Utalt szociológiai felmérésekre, amelyek szerint, ha egy családban két generáció nem dolgozik, a harmadik már biztosan nem fog dolgozni.
A belügyminiszter szólt arról, hogy Magyarországon 53 különböző segélyhez lehet jutni munka nélkül, s e területen – szavai szerint – a legalacsonyabb végzettségűek a “legműveltebbek”.
Pintér Sándor kiemelte: a közmunkaprogram sikere érdekében piacot kell teremteni, amely képes lesz felszívni a munkanélkülieket, s ezt a mezőgazdaság és az állami beruházások területén találták meg. A közmunkaprogramért is felelős miniszter leszögezte: az a munkanélküli, aki az értékteremtő munkába hívó kérésnek nem tesz eleget, az nem kaphat segélyt.
A belügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a munkavállalóknak a végzettségüknek és egészségügyi állapotuknak megfelelő munkát fognak tudni adni. A programtól a megélhetési bűnözés megszűnését, valamint a feketemunka visszaszorítását remélik – tette hozzá.
Pintér Sándor beszámolt arról is, hogy megkezdődött a kísérleti mintaprogram 13 megye 26 kistérségének 525 településén. Közlése szerint a programrendszert egyeztették az önkormányzatokkal, az Országos Roma Önkormányzattal és a helyi roma kisebbségi önkormányzatokkal.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy a januártól induló teljes programot a lakosság támogatni fogja, mert az csak akkor lehet sikeres. A teljes programot 94 hátrányos és kiemelten hátrányos kistérségben kezdik meg, ahol a lakosság szociológiai és egészségügyi felmérése már megtörtént.
Pintér Sándor szavai szerint a többi kistérség sem marad magára, ott az egyéni gazdálkodás fejlesztéséhez szeretnének támogatást adni.forrás: MTI