A mennyezetről lecsüngő gazdag termés nem csak dekorációként szolgált, a zacskókba rakott gyümölcsöket a vendégek elcsenhették, de csak ha ügyesek voltak, mert résen álltak a csőszök, és akit rajtakaptak, vitték a kisbíróhoz, aki büntetést rótt ki a tettesekre. Rostás Jánosné, a Nyugdíjas Klub vezetője elárulta, hogy változatosságra törekedtek, ezért a zacskókba nem csak szőlőt tettek, hanem például almát és birsalmát is, de még sárgarépa és hagyma is akadt a csomagokban.
A szőlőt Sóshalomról kaptuk. A korábbi években ki is jártunk szüretelni, de ezt ma már a fekete munka miatt nem engedélyezik, így ez a mozzanat kimaradt mondta el Rostás Jánosné.
Volt viszont kétfogásos vacsora, és tánc kifulladásig. Ki kell emelni, hogy sokan már a bál kezdetén táncra perdültek, mondván, ha már szól a zene, ne vesszen kárba. Azok a menyecskék, akiknek nem jutott legény, nem estek kétségbe, egymást ragadták derékon.
Mint megtudtuk, olyan sokan jelentkeztek a szombat esti mulatságba, hogy több vendéget kénytelenek voltak visszamondani, mert különben nem fértek volna el a helyiségben.

Kokovai Péter