Botka László bejelentette, éjszaka megérkezett Szegedre az első PESA villamos, száz százalékban alacsonypadlós a jármű, légkondicionált, 210 férőhelyes. Jövő szerdán tervezik a hivatalos bemutatót, utána hamarosan üzembe is áll a villamos, mely azonban prototípus, tehát szigorú közlekedésbiztonsági előírások vonatkoznak rá. Jövő májusig további nyolc PESA villamos érkezik a városba.

Nógrádi Tibor (Fidesz-KDNP) a közösségteremtés fontosságát emelte ki a 112 éves szegedi labdarúgás történetét bemutatva. Jót és rosszat is hozott ez a hosszú, szép időszak. 1902-ben 1500 néző előtt először játszottak mérkőzést a városban emlékeztet. Holnap újra meccs lesz a SZVSE-pályán, telt házzal, reménykedő szegediekkel, akiknek ez az egyetlen közösségi élményük. A szegedi polgárok kettős sikerre készülnek: a holnapi győzelemre és arra, hogy a közgyűlés legyőzi a sportágsovinizmust, s támogatja a labdarúgást. Botka reagált: szurkolunk a csapatnak.

Nem került napirendre a Nobel-díjasok parkjának pályázata, és a parkolóügyet sem tárgyalták. Majd hosszas vita után 15 igennel 14 nem mellett levették a napirendről a cégvezetők menesztésének ügyét.

Mózes Ervin törvénytelennek tartotta Keresztúri előterjesztését a helytörténeti oktatás tárgykörében is. Farkasné Pocsai Blanka (Fidesz-KDNP) szerint a kezdeményezés fontos, de akadnak jogi aggályok, ezért az oktatási bizottságnak vizsgálódnia kell a kérdésben. Az előkészítő munka meg is indulhat a közgyűlést követően. Botka: minden szegedi iskolában van már helytörténeti oktatás, persze érdemes megvizsgálni, hogyan fejleszthető ez tovább. Keresztúri Farkas Csaba szerint nem kielégítő a helytörténeti oktatás, de elfogadta az oktatási bizottság kezdeményezését, visszavonta kezdeményezését.

Az egyházmegye és az önkormányzat közötti ellátási szerződés kapcsán Juhász Gyula (Fidesz-KDNP) újra ismertette a tápéi részönkormányzat érveit a Budai Nagy Antal utcai ingatlan kapcsán. Jelen pillanatban nem határozható meg, az épület mire használható, a vagyonrendelet viszont pontosan fogalmaz azzal kapcsolatban, milyen feltételek mellett adható át ingyenesen ingatlan. Ezt sérti hát a megállapodás. Először az új funkciót kell megállapítani. A részönkormányzat pedig döntési jogot kér ebben a tekintetben. Közben Botka László előterjesztőként befogadta az egészségügyi bizottság módosítóját, hogy az érintett épület új funkciójának meghatározásakor a fenntartó vegye figyelembe a részönkormányzat véleményét. Juhász Gyula azonban fenntartja saját módosítóját, döntési jogot kérnek a tápéiak.

Új téma: az önkormányzati SZMSZ módosítása. Az LMP részéről Szentistványi István ismerteti módosítóját: a társadalmi részvételt szeretné szélesíteni. A polgármester azt javasolja, a kész rendelettervezetet véleményezhesse a lakosság az utolsó két hétben, az LMP viszont úgy véli, ez nem elégséges, csak olyan, mint a hírportálokon történő kommentelés. Ők azt tartanák kívánatosnak, hogy az valódi egyeztetések történjenek a szakmai, társadalmi szervezetekkel, a lakossággal már a rendelettervezést megelőző előkészítő fázisban.
Szentistványi egyetért az alpolgármesterrel, a bizottsági munka is jó terepet kínálhatna az efféle egyeztetéseknek, ám valójában mégsem nagyon kínálnak erre lehetőséget.forrás és teljes cikk: szegedma.hu