Tovább csökkent a parlagfű pollenszórása

Tovább csökkent a parlagfű pollenszórása, de az ország keleti részén néhol még másodfokú riasztás van érvényben, itt a múlt héten magas pollenkoncentrációt mértek. Az ország észak-nyugati felében viszont már a figyelmeztetést is visszavonták.

Kinek hogyan érdemes végtörleszteni?

Van, aki már ma mehet a bankjába, másoknak érdemes akár év végéig is várniuk végtörlesztési szándékuk bejelentésével. Nem mindegy ugyanis, hogy zsebből vagy hitelből teremtjük elő a devizahitel lezárásához szükséges fedezetet.

Az elhízás és konyhasó együtt fokozottan káros

A magas vérnyomás kifejlődésének a kövérség és a sok konyhasó egyaránt jelentős kockázati tényezője, együttes hatásuk azonban rosszabb, mint a kettő "matematikai összege" volna - állapították meg japán kutatók, akik az Amerikai Élettani Társaság konferencián ismertett tanulmányukban megjegyzik: ezért egy különleges fehérje a felelős.

Elhunyt Pallag László

Szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt Pallag László, egykori békési kisgazda politikus, országgyűlési képviselő, aki az olajügyek kapcsán szerzett országos ismertséget.

Pórul járnak a korhatár alatti nyugdíjasok

A korhatár alatti nyugdíjasok ellátása nem emelkedik jövő januártól, bár azt valószínűleg megússzák, hogy a kormány megadóztassa őket. A kormány terve szerint ez vonatkozik majd minden "civilre", aki 62 évnél fiatalabb. Más a helyzet a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasokkal. Az 57 és 62 év közöttiek "rendes" öregségi nyugdíjat kapnak, míg az 57 évnél fiatalabbak ellátása szolgálati járandóság lesz; ez évente emelkedik ugyan, viszont adózni kell utána.

Önköltséges hallgatókkal is lehetne állami ösztöndíjszerződést kötni

Az önköltséges képzésre felvételt nyerő hallgatókkal a képzés részleges állami finanszírozását biztosító állami ösztöndíjszerződést lehetne kötni - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény MTI birtokába került legutolsó változata.

`Kerti-party` a Rádió 7-ben!

Szeretne szép tiszta kertet? Most nyerhet hozzá egy kitűnő lombszívót és fúvót! Játsszon a www.promenad.hu-n és a Rádió7-tel 4 héten keresztül és megnyerheti tőlünk! Sőt, hetente egy vásárlási utalvánnyal is gazdagodhat! A játék támogatója a STIHL-VIKING-HONDA Szakkereskedés.

Luxusbirka a kínai multimilliomosok legújabb őrülete

Több mint egymillió fontba kerül a legdrágább példánya annak az északnyugat-kínai Kasgár városában és környékén tenyésztett birkafajtának, amely a kínai multimilliomosok legújabb házi kedvencévé lett.

Poénokat is akar vadászni KAP Vásárhelyen

Nem járt még Hódmezővásárhelyen, de különös figyelemmel készül első itteni fellépésére Kovács András Péter, azaz KAP, aki másik dumaszínházas kollegájával, Litkai Gergellyel tart humorestet a Tiszta Szívvel Egyesület szervezésében október 8-án a Kaszap utcai Sportcsarnokban.

A homoszexualitás ”rehabilitálására” szólította fel az Európai Parlament a WHO

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban, nagy többséggel elfogadott határozatában felszólította az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) arra, hogy a "nemi identitásbeli zavarokat" ne tekintse többé patologikus jelenségnek.

BRFK: pénzmosás gyanúja is felmerül a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatójának ügyében

A csalás és a hűtlen kezelés mellett nagy értékű pénzmosás gyanúja is felmerül a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társának ügyében - közölte Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán

Árokba borult egy nitrogént szállító kamio

Új tartálykocsiba fejtették át a 82-es főúton árokba borult, és több mint 21 ezer kilogrammnyi folyékony nitrogént szállító nyerges vontató teljes rakományát - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese.

Irán hadihajókat vezényel az Egyesült Államok partjai közelébe

Irán azt tervezi, hogy hadihajókat vezényel az Egyesült Államok atlanti partvidékének közelébe - jelentette szerdán az IRNA hivatalos iráni hírügynökségre hivatkozva a CNN. Washington nem veszi komolyan a bejelentést. Képünk illusztráció!

Hűvös hajnalok, meleg nappalok

Ma sok napsütésre számíthatunk, melyet inkább csak az időnként megvastagodó fátyolfelhőzet zavar majd. Csapadék sehol sem várható. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 26 fok között várható. Késő este általában 14, 19 fokra számíthatunk.

Megnéztük kívül-belül: így épül át a vásárhelyi művelődési központ!

Októberben átadják a művelődési központ új épületrészét, és felújított régi épületet a tavasszal veheti birtokba a vásárhelyiek - mondta el Mucsi László, a városfejlesztési és üzemeltetési iroda vezetője az intézményben tartott szerdai sajtóbejáráson. Az építés során a kivitelezőket meglepetések is érték...Fotókkal, hangfelvétellel és képgalériával!