Sátoraljaújhelyről igen, Srí Lankáról nem érkeztek a találkozóra

Találd ki, én ki vagyok! sokan ezzel a felkiáltással érkeztek a hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskola 50 éve végzett A, B és C osztályának találkozójára. Van, aki a mai napig megőrizte jellegzetes vonásait, így könnyen ment a beazonosítás, másoknál viszont súgni kellett.

Lehullt a lepel a mintagazda szobráról

Gregus Máté olyan forradalmi újítások kezdeményezője volt, melyek ugrásszerű minőségi változásokat hoztak e táj életében. Azt is mondhatjuk, hogy megelőzte a kort, amelyben élt mondta beszédében dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Székkutason, a `homoki apostol` emlékére állított szobor avatásán szeptember 24-én, szombaton. Képriporttal!

Vilmos herceg: ”még nem gondolok arra, hogy király leszek”

Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa egyelőre katonai karrierjére összpontosít, és nem azzal foglalkozik, hogy valamikor az Egyesült Királyság uralkodója lesz - egyebek mellett ez derül ki a herceg nagymamájáról, II. Erzsébet királynőről szóló, hamarosan megjelenő új könyvből, amelynek szerzője Vilmossal készített interjúsorozatot.

HFC diadal Csorváson

Szoros, izgalmas mérkőzésen nyerni tudott a Hódmezővásárhelyi FC Öregfiúk csapata, akik szombat délután Csorváson vendégszerepeltek. A gárda egyik meghatározó játékosa, Sepsei Sándor távolléte ugyan megérződött, de így is győztek a kék-sárgák.

Éjszaka 5 fok is lehet

Nagyrészt derült, száraz idő várható. Szombaton az északi szél a Tiszántúlon, vasárnap a délkeleti szél a Kisalföldön időnként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

A maraton átrendezi, az akadályhajtás eldönti a sorrendet

Szombaton Szlovániában a maratonhajtással folytatódott a pónifogathajtó világbajnokság. Pénteken a díjhajtásban a póni egyesek 12 fős mezőnye, valamint a 24 fős négyesfogat mezőny hajtott tájékoztatott Baranyai Antal.

Orbán: vége a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának

A miniszterelnök szerint a törvényeknek - a korábbiakkal ellentétben - a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket. Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának - jelentette ki Orbán Viktor szombat délután tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén a budapesti Hősök terén.

Nem kavar forgószelet a Windows 8

Windows 7-ként, régimódi programokkal dolgozok az új rendszeren, nem érzem azt, hogy a Microsoft mindent felforgatott volna. Az új Metro interfésznek csak tableten van jelentősége.

Jön a lakbértámogatás, megy az étkezési utalvány

Jövőre kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből a hidegétel-utalvány, vagy havi ötnyolcezer forintra csökkentve egyetlen állami cégtől megrendelhető utalvány váltja fel, írta szombati számában a Népszabadság a birtokába került tervezetre hivatkozva.

Keményen gyurcsányoztak az MSZP-ben

Többen, így a pártelnök, Mesterházy Attila is élesen bírálta Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform magatartását az MSZP szombati választmányi ülésén. A volt miniszterelnök kizárásáról nem döntöttek, elfogadtak viszont egy határozatot, amely kimondja: az MSZP nem vállal közösséget azokkal, akik vétenek a párt etikai normái ellen. A dokumentum a Demokratikus Koalíció feloszlatásának lehetőségét is felveti.

Feltalálói mutatták be az elixírt Vásárhelyen

Egy éve jártak utoljára Vásárhelyen, akkor a Fekete Sasban, most a Mozaik Moziban várta nagy tömeg a Moksa elixír elnevezésű magyar fejlesztésű homeopátiás készítmény kifejlesztőinek, Bencze Ilona homeopata gyógyító és dr. Márkus István szülész-nőgyógyász, onkológus, homeopata gyógyító előadását.

Szombaton is választhattunk

Pénteken több mint ötezren látogattak a IV. Nagy Sportágválasztóra, melyet a vásárhelyi Stadionban tartottak meg szeptember 23-án és 24-én. A tegnapi sikert követően szombaton már csak az volt a kérdés, hogy vajon meg lesz-e az abszolút csúcs, ami az előzetes tervek szerint hétezer körüli látogató.

Nem érintenek lakott területet az amerikai műhold törmelékei

Szombat kora reggel, 5 és 7 óra között belépett a Csendes-óceán fölötti légtérbe a kiszolgált amerikai műhold 24 darabja; a törmelékek lakott területet vélhetően nem érintenek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA tájékoztatására hivatkozva.

Lehetséges problémák iskolakezdéskor

Az iskolakezdés a szülők és a gyermekek számára sem könnyű, főleg, ha a szülők külön élnek, és a kapcsolatuk nem olyan harmonikus, hogy megfelelően meg tudnák beszélni az aktuális kérdéseket. A gyermekek véleményét azonban mindenképpen ki kell kérni hangsúlyozta Feketéné dr. Szemző Margit ügyvéd a szombat délelőtti Családi Magazinműsorunkban.

Idejében vizsgáltassa át autóját

Minden Suzuki tulajdonosra vonatkozik egy tél előtti átvizsgálási kampány. Nem kell mást tenni, mint telefonon bejelentkezni, majd időpont egyeztetés után máris következhet az ingyenes átvizsgálás mondta Ludescher Ádám, a Suzuki Sun szalonvezetője.

Bringás vasárnap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Napot rendeznek Vásárhelyen szeptember 25-én, vasárnap délután a Kossuth téren. A programok között szerepel látványos bemutató, freestyle show és verseny is tudtuk meg Eisenkrammer Károlytól, a rendezvény főszervezőjétől.

Figyeljünk a hallásunkra!

A hangos, illetve a tartósan károsító zajoktól óvakodni kell. Fontos, hogy a telefonunkon és az MP3 lejátszónkon a zenét megfelelő minőségben, hangossággal hallgassuk jelentette ki dr. Fejes Kinga fül-orr-gége szakorvos a Rádió 7 Családi Magazinműsorának vendége.

Hegesztés otthon

Napjainkban mindenki igyekszik a ház körüli teendőket önállóan elvégezni, és ehhez már minden eszköz beszerezhető. Nincs ez másként a hegesztéssel sem. A munkálatról kérdeztük Makrai Istvánt, a Hód-Welding Kft. ügyvezető-igazgatóját a szombat délelőtti Családi Magazinműsorunkban.

Rakott káposzta ragadozóknak

A diétásnak kicsit sem nevezhető étel receptjét a Rádió 7 Családi Magazinműsorában osztottuk meg a hallgatókkal. A részletekért, kattintson tovább!

Varázsoljuk otthonunkat egyedivé!

Ősszel az egyik legfontosabb lakberendezési téma a lakásunk világítása. Mivel hamarabb sötétedik, a fényviszonyok megváltoznak, és a világításra nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk. A dekoratív álló lámpákkal, függelékekkel és asztali lámpákkal különlegessé tehetjük lakásunkat mondta Szépné Vass Ottilia, az OTTI Lakberendezési Stúdió vezetője a szombat délelőtti Családi Magazinműsorunkban.

Öngyulladásba halt bele egy ír nyugdíjas

Bár a világon több száz öngyulladásos halálesetet jegyeztek fel az utóbbi 300 évben, csak néhányat tudtak megítélni helyesen halottkémek, illetve szakértők. Írországban felehetően még soha nem történt ilyen halál.

Zöldséges kifli

A vendégváró finomságot - mely a nap bármely szakában tökéletes falat lehet - Ön is elkészítheti, ha a tovább gombra kattint!