Gyalog, vízen és kerékpáron lehetett teljesíteni a kiírás távjait, a Kisteleki Birkózó Egyesület néhány tagja kerékpárral vágott neki a 72 kilométeres távnak, hozzájuk csatlakoztam jómagam is. Két autóval mentünk Kistelekről Csongrádra, egyikkel utánfutóval, másikkal pedig egy vonóhorogra szerelhető konzollal szállítottuk a drótszamarakat. A csapat tagjai között Kiss András, Dancsok Csaba, Dancsokné Szűcs Mónika, Imre István, Csókási Ágnes, Gyóni Gáborné voltak.

Csongrádtól a Csongrád Szentes közötti hídig jól lehetett haladni, az átlag 22 km/h-s sebességet tudtuk tartani, majd a hídon átkelve már a Tisza bal parti töltésén vezetett tovább az út. A mindszenti ellenőrző pontnál úgy döntöttünk, hogy az üleppróbáló töltés helyett a városon keresztül, a kerékpárútra rátérve tesszük meg az utat Mártélyig. Ott az ellenőrző pontnál kaptunk egy-egy almát, csatlakozott hozzánk a pusztaszeri Tirlicz Gábor, majd folytathattuk utunkat ismét a zötyögős töltésen.

Az Algyőig tartó szakaszon még nem gondoltuk, hogy lesz még rosszabb is, ugyanis a Tisza hídon átérve ismét rázós utunk volt. Az ipartelep mellett haladva az ipari aszfaltutak felé sóvárogtunk, de az M43 Móra Ferenc hídjához érve az ellenőrző ponton, míg a kapott csokinkat majszoltuk, kaptunk egy tanácsot, hogy a tápéi buszfordulónál ha lemegyünk, akkor ugyanolyan távú aszfalt úton érhetünk be a célba, mintha a töltésen mennénk. Az ATIKÖVIZIG éttermében kaptunk egy gulyáslevest, valamint egy almás kockát. Az embert próbáló teljesítmény túra végén az volt fáradtságunkra a vigasz, hogy kétkereküink szállítói megérkeztek, felpakoltunk, és úgy érkeztünk vissza Kistelekre.

Volt, aki profi kerékpárral, volt aki egyszerűbb váltóssal, de néhányan egyszerű kontrás biciklivel küzdötték végig a távot. A kéz zsibbadására sokan, néhányan a combjuk fáradására, vagy a térd fájdalmára panaszkodtak, de mindennyian egy véleménnyel voltunk, hogy érdemes volt megcsinálni.

Molnár Attila