A 42 esztendős K. László még 2009. október 3-án, 17 óra körüli időben indult vissza a jakabszállási repülőtérre motoros vitorlázó repülőgépével Szatymazról. Vele volt egy barátja is, utasként. A vádirat szerint 17.15 körül értek a légi járművel Kömpöc térségébe, ahol mint az ügyészség állítja indokolatlanul alacsony, mindössze 10-20 méteres repülési magasságot választott a pilóta.

A vádirat úgy fogalmaz, hogy a Sivány dűlő térségében leszállást hajtott végre. A leszállás során, mivel azt a vádlott nem kellő gondossággal és nem a megfelelő biztonsági magasságból hajtotta végre, a légi jármű egy, a Démász tulajdonában lévő elektromos felső légkábelt elszakított, majd megrongálódva, a kerekein landolt mondta Kopasz Zsolt megbízott Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes, a megyei főügyészség szóvivője. A szabálytalan repülés és leszállás következtében személyi sérülés nem történt. Az ügyészség ugyanakkor leszögezi a vádiratban: a vádlott a fenti cselekményével, a minimális repülési magasság megszegésével másvalaki így utasa életét, testi épségét gondatlanul veszélyeztette.

Az elszakadt légvezeték miatt több órán keresztül nem volt áram Kömpöcön. A balesetet követően egyébként K. László közleményt adott ki a történtekről. Ebben leszögezte: `Személyes véleményem, hogy ezen sérülés nélkül járó baleset, annak közlése az eseményhez képest túlzott mértékben és mennyiségben jelent meg a sajtóban.`
Az ügyben a Kecskeméti Városi Ügyészség emelt vádat, melyet a baleset kömpöci helyszíne miatt eljáró kiskunhalasi ügyészség képvisel majd a halasi bíróság előtt.

forrás:baon.hu