Koncertet adtak, hogy újra szóljon a harang

A hódmezővásárhelyi Újvárosi református templomban már két éve nem tudnak harangozni. Ezen kívánt segíteni a gyülekezet két tagja, Juhász Erika és Diószegi-Szabó Pál, akik szeptember 3-án este jótékonysági koncertet adtak.

Második helyen a magyarok a maratonhajtás után

Legjobb magyarként Dobrovitz József a negyedik helyen áll a szombati maratonhajtás után a hollandiai Bredában zajló nyílt négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, míg a fiával, ifjabb Dobrovitz Józseffel és a hatszoros világbajnok Lázár Zoltánnal kiegészülő csapat a második.

Két űrszondát indít a Holdra a NASA

Két űrszondát indít egy hét múlva, szeptember 8-án a Holdra a NASA a Discovery-program keretében, a floridai Kennedy Ûrközpontból. A GRAIL-ikrek (Gravity Recovery and Interior Laboratory) segítségével a Hold gravitációs terét és belső szerkezetét kutatják majd. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a páros szilveszter táján áll a Hold körüli pályára. A projekt összköltsége 496 millió dollár (96 milliárd forint), olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.

Egész nap az iskolában. Van értelme?

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár már jövő évtől kötelezővé tenné az alsó tagozaton az egész napos oktatást, és a felsőben is minél előbb meg akarja ezt valósítani. A diákok délután nem tantárgyakat tanulnának, hanem kötelező és szabadon választható foglalkozásokon, szakkörökön, felzárkóztató órákon, korrepetálásokon vennének részt. Szakértők szerint ennek csak akkor volna értelme, ha főleg a hátrányos helyzetűeknek hasznos foglalkozásokat tudnának tartani, többen azonban úgy vélik: a diákoknak azért kellene bent maradni az iskolában, mert ezt ezentúl a tanároknak is előírják.

Páncélszekrényt találtak a Dunában

Ismeretlen eredetű, esetlegesen bűncselekményből származó páncélszekrényt találtak a Dunában, Budakalász és Szentendre között szombat délelőtt. A páncélszekrényt tűzoltók hozták ki a partra, hogy aztán rendőrségi helyszínelők vizsgálják meg - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

Fel kell számolni a gyermekprostitúciót

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy tegyen hatékony intézkedéseket a gyermekprostitúció felszámolására, szerezzen végre érvényt a gyermekprostitúció szervezőit és kihasználóit üldöző összes büntetőtörvényi rendelkezésnek - írta szombati közleményében Szél Bernadett, a párt szóvivője.

Hiába küzdöttek a motoros életéért

A helyszínen meghalt az a 44 éves fülöpszállási férfi, aki motorjával egy kamionnal ütközött az 52-es úton Kecskemét és Solt között szombaton - közölte a rendőrség.

Felavatták Hofi Géza lábnyomát

Felavatták Hofi Géza fémbe öntött lábnyomát az Örkény István Színház előcsarnokában; az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján leplezte le az emlékhelyet Horváth Ádám rendező.

Türelem,szakértelem és szeretet

A Csúcsi Kertbarátok Egyesülete a negyvenötödik zöldség, gyümölcs és virág kiállítását nyitotta meg szombaton délután a Csúcsi Közösségi Házban.

A jókedv elengedhetetlen volt a nehéz munkához

A Dózsa Tsz egykori tagjai hozzátartozókkal és barátokkal kiegészülve gyűltek össze szombaton egy kis múltidézésre Hódmezővásárhelyen, a Susáni Nyugdíjas Klubban. A több mint száz fős társaságból többen először vettek részt a több éves hagyománnyal rendelkező találkozón. Sok képpel!

Rotyogott a halászlé a Tisza mindkét partján

Már kora délelőtt hosszú kígyózó sorokban álltak a szegedi halászlére várók a Huszár Mátyás rakparton. Az újszegedi Partfürdőn közel 180 csapat főzi bográcsban a finom ételt.

Gyomaendrőd, a hetvenes háziorvosok városa

Gyomaendrőd nyolc háziorvosából hat nyugdíjaskorú. Szívesen szögre akasztanák a fehér köpenyt, de attól félnek, hogy új doktorok híján a városban összeomlik az orvosi ellátás.

Hódít az ulti

Az ulti még ma is nagyon népszerű játék, szinte megunhatatlan. A játék szabályait a Családi Magazin című műsorunkban Rákos Károlytól, a Hódmezővásárhelyi Ulti-kör elnökétől és Mihály László tagtól hallhattuk.

Kisebb földrengés volt Paksnál

Kisebb földrengés történt Pakstól 8-10 kilométerre északra szombat reggel fél tízkor - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai főosztálya.

Vessünk sikeresen!

Vetőmag választásában nincsenek kőbe vésett szabályok, de nem árt néhány dologra odafigyelni - mondta Mitykó Sándor, a Farmer Gazdabolt növényvédő szakmérnöke a szombat délelőtti Családi Magazinműsorunkban.

Összekapcsolódott Orosháza és Szeged oktatása

A szegedi egyetem rektora és Orosháza polgármestere a Táncsics gimnázium aulájában írta alá azt a megállapodást, mely alapján az Orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) első rezidens központja lett.

Vizsgázatás előtt nézessük át!

Hogyan kell felkészíteni a gépjárművünket és hogy miből áll a műszaki vizsgáztatás? Ezekről kérdeztük Ludescher Ádámot, a Suzuki Sun Szalon vezetőjét a szombat délelőtti Családi Magazinműsorunkban.

Áram nélkül maradt egész Kömpöc a pilóta miatt

Vádat emelt az ügyészség a katonatelepi K. László ellen. Azt állítja a kisrepülővel rendelkező férfiról a vádhatóság, hogy megvalósította a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetését, és közvetlenül veszélyeztette a vele repülő férfi életét.

Meghalt Képíró Sándor

Életének 98. évében szombat reggel meghalt Képíró Sándor volt csendőr százados, akit háborús bűntett elkövetésével vádoltak, de bizonyítottság hiányában felmentette első fokon a Fővárosi Bíróság.

Telefonon adták az utasítást az újraélesztéshez

Telefonon keresztül segített újraéleszteni egy beteget egy mentésirányító a Békés megyei Dombiratoson. A közeli mentőállomásokról két autó is indult a beteghez, de addig a mentésirányító telefonos utasításait követve látták el a helyiek a férfit.