A rendezvényen megjelentek 56 évvel ezelőtt hagyták el a mindszenti iskolapadot, de a szombati napon újra találkoztak. A szervezők Varga Piroska és Veres Pálné Borka Rozália minden osztálytársat virággal és lufival köszöntöttek, és a születésnaphoz illően a tortáról sem felejtkeztek el. Mindezek mellett meglepetésként káposztára épített sündisznót is készítettek.

Dr. Pásztor Jakabné Kubinyi Ágnes 1954-ben, mint gyakorló pedagógus került Mindszentre, és akkor kapta meg az augusztus 6-án ünneplő osztályt. Mint mondta, 7 év volt a diákok és közötte, de ez az oktatásban nem hátráltatta. Az az egy év, amelyet a tanulókkal töltött nagyon jó volt, a fiatalok végtelenül kedvesek, tisztelettudóak és aranyosak voltak. A tanárnő élete harmadik tanévét már Eger mellett kezdte, majd Szegeden kapott egy igazgatói állást, és azóta is ott él.

`Mindenre emlékszem, minden jó volt` – mondta Szobácsi Illés. A mindszenti lakos azt is elárulta, hogy most először látogatott el az osztálytalálkozóra, eddig még sohasem volt, így több olyan személlyel is találkozott, akit már vagy 55 esztendeje nem látott.

Kenderesi János elmondta, minden emlék szép, egyedül azt nem szerették, hogy sűrűn kellett felelni. Teljesen más világ volt akkor, ők még a birsalmasutnyóval is találkoztak, ha valaki nem viselkedett jól, akkor bizony odacsaptak egy kicsit. Az osztály egyik kedvenc pedagógusa Mihály Sada bácsi volt, azért mert követelt és igazságos volt.

Veres Pálné Borka Rozália Mindszenten született, és ott is járt iskolába, jelenleg Budapesten él. Mint mondta, az osztálytalálkozó szervezésébe 5 éve besegít Varga Piroskának. Mint mondta, az idén mindenki 70 éves, így a találkozó egy születésnapi ünnepség is egyben. Az osztályfőnök, Kubinyi Ágnes az idén 77 éves lesz, így őt is köszönteni fogják majd. Az eseményre érkeztek Szegedről, Budapestről és Szentesről is.

Mi abból a korosztályból vagyunk, akik iskola után munkával fejeztük be a napot mondta Varga Piroska szervező, aki arról is beszélt, hogy sajnos osztálykirándulásokra nem tudott elmenni, viszont az összes osztályképet megvásárolták, melyek még a mai napig megvannak.

Végvári Róbertné Kovács Etelka Mindszenten született, és 16 évig ott élt. Az iskolás évekből a legmélyebb nyomot az osztályfőnök, Kubinyi Ágnes hagyta. A tanárnő nagyon aranyos volt, és mellette mindenki szeretett tanulni. Hegyi Erzsébet érettségi után került el a környékből Budapestre, ahol jelenleg is él. Az osztályra úgy emlékszik vissza, hogy elevenek voltak, és mindannyian imádták az osztályfőnöküket.

De Battista Gáborné Gémes Magdolna kiemelte, a tanárnő minden gondot és problémát megértett, mindent meg lehetett vele beszélni. A budapesti lakos azt is elárulta, hogy 3-4. osztályban dr. Ávédné Éva néni is nagyon sokat segített neki, ha kellett ötvenszer elmagyarázta az anyagot.

A szombat délutáni nosztalgiázást egyedül a születésnapi torta és egyéb finomságok szakították félbe, de a résztvevők utána újra felidézték a diákévek legszebb és legemlékezetesebb pillanatait. Olasz Mónika