Az úttörő pilóta nevét viselő Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület két pilótája Gellén Attila és Vandlik Tamás július 20-án startolt Békéscsabán és szerdára már Győr térségébe értek, így teljesítették a “Kvasz András tiszteltkör” 1200 kilométerre tervezett távjának a felét.
A siklóernyősöket útvonaluk egyes állomásain fogadták az érintett települések polgármesterei, s a sportrepülések szerelmesei is, ahol egyszerre népszerűsítették az aviatikát és szülővárosukat.
A kép pilóta útját eddig jelentősen nehezítette az elmúlt napok csapadékos, szeles időjárása, ám most abban bíznak, hogy a következő napokban barátságosabbra fordul az időjárás, és könnyebben teljesíthetik a még hátralévő Esztergom-Sárospatak-Békéscsaba útvonalat.
Az 1883-ban Békéscsabán született Kvasz András kovácsmesterként kezdte pályafutását, majd 1910-ben Budapestre költözött, ahol kerékpár- és motorjavító műhelyt nyitott. 1910-től foglalkozott repülőgép-építéssel, repüléssel, s az első világháború kitöréséig az ország 70 településén végzett bemutató repüléseket, népszerűsítve az aviatikát. A háborúban pilótaként teljesített katonai szolgálatot, majd repülőgép szerelőként dolgozott Mátyásföldön. Különböző kerülők után a békéscsabai repülőtér gondnokaként 1949-ben vonult nyugdíjba. A Magyarországon jegyzett 6. számú pilótaigazolvány tulajdonosa volt.Forrás: MTI