Kedves Hallgató!

A következő elgondolkodtató imát találtam önöknek a hálaadásról:

Hálás vagyok

Hálás vagyok a kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti, és nem valaki mással. Hálás vagyok az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy van munkahelyem. Hálás vagyok a takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét. Hálás vagyok a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm. Hálás vagyok az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben. Hálás vagyok hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam. Hálás vagyok a parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van. Hálás vagyok a nagy fűtés számláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam. Hálás vagyok, hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok. Hálás vagyok a mosni- meg vasalni valóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám. Hálás vagyok az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni. Hálás vagyok hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek.

Kedves hallgató,

Mi emberek krónikusan hálátlanok vagyunk. Ez akkor derül ki a legjobban, amikor megbetegszünk. Hirtelen rájövünk, milyen jó volt az életünk, amikor még nem voltunk betegek. De amikor elmúlik a nátha, a hátfájás vagy akár a tüdőgyulladás máris elkezdődik a megszokott panaszkodás a meleg vagy hideg időjárásra, a magas árakra vagy a kibírhatatlan szomszédra.

A Bibliában, a Zsoltárok könyvében számtalan olyan zsoltárt olvashatunk, melyek felhívják a figyelmünket azokra a dolgokra, amikért hálásak lehetünk, és mivel olyan rövid távú az emlékezésünk, nagyon nagy szüksége van rá, hogy valaki emlékeztessen bennünket erre. Szeretnénk bemutatni önöknek egy kis ízelítőt a 139. Zsoltárból, melyben Dávid Király lelkesen számol be arról, hogy mennyire érzi magát körülvéve egy szelíd és gondoskodó Istentől:

`Uram, megvizsgáltál engem és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram. Bizony, Te alkottad veséimet, Te takargattál engem anyám méhében. Látták szemeid az én alaktalan testemet és könyvedben ezek mind be voltak írva.`

Kedves hallgató, aki Istenhez tartozik, van oka a hálára. Ön is hozzá tartozik?

Megosztom!
|