Higi Réka kolleganőnk, a Rádió 7 és a www.promenad.hu munkatársa férjével és kisfiával utazik Görögországba, ami már a tavalyi vakáció alkalmával belopta magát szívükbe, de még mindig bőven akad látnivaló. A tengerparton is eltöltenek pár napot, hiszen kisfia, Milánka nagyon szereti a vizet. Emellett hajókirándulás, az Olümposz, és a helyi gasztronómiai specialitások sem maradhatnak ki.

Szentmártoni Imre, azaz St Martin elmondta, a nyarai nem elsősorban a pihenéssel telnek mivel ilyenkor van a főszezon, és általában dolgozik. Most éppen nagy erővel készül legújabb koncertjére, mely az Aggteleki Cseppkőbarlangban lesz július 30-án. A koncert után azért barátaival időt szakítanak egy rövid környékbeli túrára, valamint pár napot a Balatonon is eltöltenek. A művész elmondta, az aktív pihenés híve, nem szeret egy helyben heverészni, és hangszerét is mindenhová magával viszi.

Idén nyáron az édesapáméknál, Balatonfüreden leszek egy kicsit, és úgy tervezem, hogy szeptemberben Görögországba utazok mondta Farkas Gábor `Gabriel`. Az előadóművész azt is elárulta, hogy dobozba gyűjti a kétszázasokat a terve megvalósítása céljából. Mivel a Balatonfüreden nőtt fel, természetes volt számára, hogy egész héten fürdőzött. Így a rokonoknál töltött, gyulai és hódmezővásárhelyi nyaralások voltak számára az emlékezetes kirándulások.

Váradi Gábor, a Rádió 7 és a www.promenad.hu munkatársa Horvátországba utazott családjával. A műsorvezető amellett, hogy ismertette a kirándulás részleteit, néhány ötlettel is kedveskedett a hallgatóknak az autópálya használattal és a pénzbeváltással kapcsolatban, de beszámolójában a táj szépsége és a gasztronómia is szerepelt. Mint mondta, ettek rákot pitában, mely nagyon finom volt, de a pizza és a fagylalt sem hiányozhatott.

Lányi Lala, a Kozmix `motorja` elmondta, tanulás, munka és zene vár rá az idei nyáron, számos fellépésük van a fesztiválszezon miatt. Kisebb kikapcsolódást terveznek a családi borospincében a Balaton mellett, valamint a későbbiekben nagyobb társasággal Olaszországba kirándulnának. Ez a tavalyi horvátországi sátorozásnak lenne a folytatása. A hangsúly azonban a hivatalos elfoglaltságokon lesz ezen a nyáron.

Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke családjával hamarosan a Balaton partjára látogat. Az elnök asszony elmondta, ha jó idő lesz, strandolnak, ha kevésbé, akkor kirándulnak majd. A legfontosabb azonban az, hogy együtt lesznek, nem szól a telefon, és egymásra tudnak figyelni.

Palotásné Borbély Melinda a Székely Színterápiás Sóbarlang és Teaház tulajdonosa hazai vidékre, Erdélybe tervezi nyaralását családjával. Ezúttal Csíkszentimre-Büdösfürdő lesz az úti cél, ahol ezen a nyáron inkább a passzív pihenés kerül előtérbe, bár kirándulni is fognak a környező hegyekbe. Közös főzőcskézéseket is terveznek, mely során helyi specialitásokat készítenek el.

Kodácz Csengele, a Rádió 7 és a www.promenad.hu programigazgatója egy helyre biztosan ellátogat majd, mégpedig Marosvásárhelyre, ahol született. Mint mondta, a rokonoknál szoktak megszállni, és általában 8 órát utaznak autóval. A kirándulás során a legjobban pihenni szeretne, azonban ez ritkán sikerül, mivel aktív pihenő típus, így megy, és meg sem áll. A kedvenc helyeire mindig ellátogat, például Marosvásárhelyen a Kultúrpalotához.

Ludescher Ádám a Suzuki Sun szalonvezetője idén őszre tervezi nyaralását, melyre idén született kislányuk is elkíséri őket. Sógorukat látogatják meg Angliában, természetesen autóval, ami igazi kihívás lesz a kicsivel és a nagy távolság miatt. Ádám elmondta, nem az a partra kifekvő típus, inkább kirándulnak, megnézik a közeli nevezetességeket, vidámparkokat.
Olasz Mónika és Szombat Mihály

Megosztom!
|