Kevesebb kedvezmény a múzeumokban

Július 26-ától megváltoznak a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezmények. Szűkül azoknak a köre, akik díjtalan belépésre jogosultak, ugyanakkor új kedvezmények lépnek életbe a családok számára értesült az Objektív Hírügynökség a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságától.

Újabb 60 milliós büntetés a Való Világ 4-nek

Újabb, 60 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az RTL Klubot a Való Világ 4. szériájának februári, márciusi és áprilisi adásainak jogsértései miatt.

Magyarország 1,6 millió eurós kompenzációt kap

Az Európai Unió illetékes szervei szerint rendben van Magyarország kérelme a tavasz végi németországi hasmenésjárvány következtében szükségessé vált terméskivonás uniós kompenzálására.

A hőségben is folytatják a megkezdett utat

Pénteken a Hűvösvölgytől indulva folytatta útját a következő szakaszon társaival Mihály Gáborné, Sacika, a hódmezővásárhelyi Ilco Klub elnöke, aki az Országos Kék Túra útvonalán végighaladva szeretné a figyelmet felhívni a sztómával élők körülményeire. Még gyermekvasúton is ültek, szalonnát is sütöttek, és nagyon elfáradtak az elmúlt napokban.

”Másfélszemélyes” sofőr: féllábú teherautó-vezető ”kuplungboyjal”

"Másfélszemélyes" teherautó-sofőrt állított meg a rendőrség a Dél-afrikai Köztársaságban: egy féllábú férfit, aki 11 éves fiával nyomatta a kuplungot. A 39 éves apa fegyver okozta sebesülés miatt veszítette el a bal lábát, ami miatt azután képtelen volt a sebességváltásokhoz lábbal benyomni a pedált. Idővel maga mellé ültette fiát, és mindig mondta neki, mikor nyomja be a gyerek kuplungot.

Olvasás nélkül nincs tudás

Az Európai Unióban minden ötödik tizenöt éves és sok felnőtt nem tud rendesen olvasni derül ki egy tanulmányból, amelyet az Európai Bizottság tett közzé.

Tovább drágulnak az üzemanyagok

Nyolc-nyolc forinttal emelkedik szerdán a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A változással a benzin átlagára 385 forintra, a gázolajé 371 forintra emelkedik.

Készüljünk az iskolakezdésre!

A H-Forma Kereskedőház már 21 éve várja a vásárlókat. A vállalkozásba a család apraja-nagyja besegít tudtuk meg Bitóné Tóth Katalintól, a kereskedőház tulajdonosától, akivel az iskolakezdésről beszélgettünk a kedd délelőtti Női Magazinműsorunkban.

A kedvenc az ”Adj, király, katonát” – Népek játékai a Károlyi Házban

Öt földrész játékaival ismerkednek ezen a héten a Károlyi Házban, a napközis táborban részt vevő gyerekek. Az indián, kínai, ausztrál és afrikai játékok mellett a legnépszerűbb továbbra is az `Adj, király, katonát!`. A magyar játék szabályait a kilencéves Papp Vidor ismertette. Fotóriporttal, hangfelvételekkel!

Zivatarokra és enyhe lehűlésre számíthatunk

Kedd délután egy hidegfront érkezik, így ekkortól hűvösebb idő lesz záporral, zivatarral, sőt egy-egy heves zivatar is előfordul majd. De kedden délután még 33-34 fok várható. A hét további felében ez csökken. Az időjárás alakulásáról Kacsari László amatőr meteorológus tájékoztatott.

Új szerepben a megyék

A tervek szerint a megyék a területfejlesztési feladatokat irányítanák, az eddig megyei fenntartású intézményeket, például az iskolákat és a kórházakat átvenné az állam.

Ex Libris: királyok, tudósok könyvtárától út a Somogyiig

Ex Libris címmel nyílik kedd délután a szegedi Somogyi-könyvtárban kiállítás, ahol mind időben, mind térben tehet utazást a látogató végigkövetve a kötetek útját. A kötetek több száz régi, híres könyvtár emlékeit őrzik, melyeknek útja királyi udvarokon, tudósszobákon keresztül vezetett a Somogyi-könyvtárig tudtuk meg Szőkefalvi-Nagy Erzsébet könyvtárostól, a gyűjteményi osztály vezetőjétől.

Magyarok jártak Európa utolsó lepratelepén

Európa utolsó lepratelepén, a Duna deltavidékén, a romániai Tichilestiben jártak a békési missziómunkások. A telepen, amely egy kis faluhoz hasonlít, napjainkban is 19 leprás él, akiket a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigány Misszió Szeretetszolgálatának tagjai és a Hajnalcsillag Missziós Alapítvány munkatársai látogattak meg, s vittek nekik adományokat, és lelki támaszt is nyújtottak számukra.

Már új helyen az ÁNTSZ Vásárhelyen

Két többek között helyrajzi - változás is történt az ÁNTSZ Hódmezővásárhelyi intézményének működésében a közelmúltban. Erről beszélgettünk, dr. Gilyán Judittal az ÁNTSZ hódmezővásárhelyi-makói kistérségi népegészségügyi intézetének vezetőjével, és dr. Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvossal kedd délelőtti Napraforgó Magazinműsorunkban.

`Ki vagyok én?` játékfelhívás

Tudja hogy milyen néven vált híressé Szentmártoni Imre, vagy azt, hogy Dollynak mi az eredeti neve? Ha igen, játsszon a Rádió 7 és a www.promenad.hu nyereményjátékán és nyerje meg értékes nyereményeink egyikét!

A várakozásokat meghaladóan nőttek a bruttó bérek májusban

A várakozásokat meghaladó mértékben nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, az MTI által megkérdezett elemzők szerint azonban a bérek alakulása nem okoz inflációs nyomást. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az adórendszer kedvező irányú változtatásának köszönhetően nőtt 7,5 százalékkal a nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten.

Eredményes a Hayat Hastánc

Lassan egy éve már egyesületként működik a balástyai hastánc csoport, több országos jó helyezést is elértek versenyeken, és természetesen a helyi közösségi programok állandó szereplői. Erről számoltak be a Rádió 7 kisteleki Napraforgó műsorában.

A jutalom: nyaralás

Az ópusztaszeri iskolában igyekeznek a diákok szorgalmát jutalmazni. Ehhez tanulmányi eredményében, vagy valamilyen más iskolai elfoglaltságban kitartónak kell lenni. Több programon, táboron már túl vannak, de egy nagy kirándulás még az eredményes diákok előtt áll.

Operettfalu – A közös célok közös sikert hoznak

Kübekházias vendégszeretettel várják az érkezőket, hiszen a falu lakói egy emberként állnak az Operettfalu rendezvénye mellé, melyet idén már 12. alkalommal rendeznek meg a településen. Ilyenkor a falu 1700 fős közössége többszörösére duzzad lélekszámilag. A gála idejére ugyanis nincs olyan ingatlan, ahol minimum 2-3 vendég vagy sátorozó ne lenne tudtuk meg Dr. Molnár Róbert polgármestertől.A fotó a tavalyi Operettfalu alkalmával készült!

Átvette nyereményét a Nagy Kresz-teszt első nyertese

A vásárhelyi Győri Éva július 19-én, kedden járt szerkesztőségünkben, hogy átvegye nyereményét, mely egy `B` kategóriás jogosítványhoz tartozó elméleti oktatásra jogosít fel. Az utalványt Kodácz Csengele, a Rádió 7 és a www.promenad.hu programigazgatója adta át.

Erősödött a forint reggelre

A hétfői gyengülés után kissé korrigált a magyar fizetőeszköz a nemzetközi bankközi piacon a főbb devizákhoz képest. Kedd reggel 7 óra körül az euró 272,28 forintot ért a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 273,13 forintot követően.