Mága Zoltán kiemelte Lázárné Megyeri Zita nevét. Mint mondta, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke fiatal kora ellenére csodálatos kezdeményezéseket tesz mások megsegítés érdekében. A `Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon` kezdeményezés gondoskodik arról, hogy a szegény, hátrányos helyzetű gyerekek asztalára is kerüljön étel. A hegedűművész úgy fogalmazott: nehéz kimondani, de ma Magyarországon vannak, akik éheznek. Vannak olyan gyerekek, akik csak az iskolában étkeznek. Nagyon örül neki, hogy vannak ilyen emberek, akik áldozatos munkájukkal segítenek ezeken az embereken, gyerekeken.
A művész jótékonysági koncertsorozata épp azért jött létre elsősorban, hogy segítsenek a hátrányos helyzetű embereken, nagycsaládosokon, beteg gyermekeken, támogatást nyújtsanak kórházaknak, ifjú tehetségeknek, iskoláknak, idős, rászoruló embertársaiknak. `Hazánk szeretethegedűse` elmondta portálunknak, hogy ő egy nagyon boldog ember. Ezért köszönetet szeretne mondani hazájának, a magyar zeneértő, zenekedvelő közönségnek, hogy összefogással több mint 100 millió forint értékben sikerült támogatni a hátrányos helyzetben élő embereket. Büszke arra is, hogy novemberben Vásárhelyen több mint 1 millió forint gyűlt össze az alapítványnak.
Boldog, hogy ismét visszatérhet, és bízik benne, hogy felejthetetlen élményt nyújt a közönségnek a koncert. Főként mivel nem egyedül érkezik: Zséda is elkíséri, aki egyházi dalokat énekel majd, illetve Vásárhelyre jön Pándi Piroska, az Operaház művésznője is.