A kendertövek egy paradicsomföld közepén voltak elrejetve jelentette be sajtótájékoztatóján a mexikói hadsereg magasrangú tisztje. Alfonso Duarte tábornok elmondta: a növényeket Tijuanatól mintegy hat órányira délre találták meg a katonák, az ország észak-nyugati részében. A földterület az amerikai határ közelében található, alig két kilométerre egy országos jelentőségű főúttól.

Mérete mintegy 168-szor nagyobb, mint egy szokványos mexikói futballstadion ez egyébként nagyjából a budapesti Városliget területének felel meg. Az eddigi “listavezető”, a 2007-ben Sinaolában felszámolt ültetvény mindössze 62 hektáros volt.

A kábítószer rejtekéül szolgáló paradicsomszárak helyenként két és fél méter magasak voltak. Ezért is volt nehéz eddig megtalálni az ültetvényt tette hozzá Duarte. A hatóságok hat embert vettek őrizetbe az akció során.

A tábornok később hozátette: egyelőre nem teljesen tiszta, hogy kié is volt a szóban forgó terület. `Nagyjából hatvan ember dolgozott az ültetvényen. Ők azonban látva a katonák közeledését, elmenekültek a termőföldről` mondta el Duarte.

Egyes számítások szerint a drogcsempészek mintegy 153 millió dollár (30 milliárd forint) bevételtől estek el az akció miatt. Duarte tábornok leszögezte: a lefoglalt kábítószereket 250 katona segítségével fogják megsemmisíteni a jövő héten.

Felipe Calderon 2006 decemberi hivatalba lépése óta mintegy 83 ezer hektár marihuánát égetett fel a mexikói hatóság állítja az ország védelmi tárcájának (SEDENA) statisztikája.

A mexikói kormány idén januári jelentése szerint az utóbbi négy évben drogcsempészettel összefüggésben 34 612 embert gyilkoltak meg a latin-amerikai országban. A legvéresebb év a 2010-es volt, több mint 15 ezer halálos áldozattal. A kiugró adatot sokan a kartellek közti szövetségek felbomlásával magyarázzák.

A hatóságok egyébként hét nagyobb és számos kisebb bandáról tudnak. A köztük lévő szövetségek a csempészeti útvonalak mentén alakulnak ki. A legismertebb kartellek közé tartozik a Beltrán-Leyva, a La Familia, a Golfo, a Juárez, a Sinaloa, a Pacífio Sur, a Tijuana, a Los Negros és a Los Zetas.

Forrás: Kitekintő