Az állatvédők évről évre figyelmeztetik az állattartókat, a kánikula beköszöntével mégis rendre jönnek a bejelentések, hogy állatok vannak kitéve a hőguta, a kiszáradás veszélyének.

Az idősebb, esetleg valamilyen betegséggel küszködő házi kedvencekre, de még a teljesen egészséges állatokra is veszélyes a forróság: a hőterhelés halált okozhat.

Az ÁNTSZ által elrendelt hőségriasztás ideje alatt fokozottan figyeljünk állatainkra – figyelmeztet a Fehérkereszt Állatvédő Liga.

Soha ne hagyjunk állatot a kocsiban, még pár percre sem! Sok állat halálát okozta már a pár percig tűző napon álló jármű. Az autó belsejében akár 60-90 oC is lehet ilyenkor, az állat néhány perc alatt hőgutát kap.

Az sem megoldás, hogy egy fa alá áll a személygépkocsijával a tulajdonos, mert idővel a fa árnyéka elmozdul, és a kocsi egy része vagy egésze a tűző napra kerül. És a kissé lehúzott ablak sem ad elég szellőzést.

A kutya nem tud izzadni, csak a nyelvén képes párologtatni, az pedig nagyon kevés ilyen helyzetben – figyelmeztet Felkai Csaba állatorvos. Ha a kutya testhőmérséklete eléri a 43 fokot, akkor a fehérje kicsapódik, a kutya szövetei, a hús szinte megfő. Az állatot ekkor már nem lehet megmenteni.

Mindig legyen az állatok előtt elegendő tiszta víz. Érdemes esetleg egy önitatót is beszerezni, ha valaki sokat, vagy sokáig van távol.

A húsos vagy konzervből adott eledelekből ne tegyünk ki sokat a tálba: könnyen romlanak. Ha az állat megeszi az ilyen ételt, a hasmenéses, hányásos tünetek a kánikula idején kiszáradáshoz, és akár halálhoz is vezethetnek. Adjunk inkább többször kevesebb ételt, amit rögtön elfogyasztanak; vagy száraztápot, és külön tálkában sokk vizet.

Ha házi kedvencünk gyógyszeres kezelésre szorul, akkor igyekezzünk pontosan beadni a gyógyszereiket, és kissé hűvösebb helyet biztosítani számukra. Szívbeteg állatoknak ilyenkor érdemes emelt adag vízhajtót adni, de a szokottnál is több vizet a rendelkezésére kell bocsátani – tanácsolja az állatorvos. A hőség akár az egészséges állatoknál is okozhat epiletiform (az epilepsziához hasonló) görcsöket.

A kertben vagy kennelben tartott kutyákra is vigyázni kell. Legyen számukra árnyékos hely, ahová visszavonulhatnak, legyen bőségesen víz elérhető közelségben.

A kutyák egy részére azonban jellemző, hogy a veszélyt nem érzékelve kiülnek a napra, a forró aszfaltra. Ilyenkor – ha maguktól nem akarnak pancsolni – akár erőszakkal is le kell őket önteni egy vödör hűvös vízzel. Hosszabb autóút esetén pedig nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is biztosítani kell a vizet, az ivási lehetőséget.

Vigyázzunk a légkondicionálókkal is: sem embernek, sem állatnak nem egészséges, ha túl hidegre hűtik a szobát. Általában azt tanácsolják, hogy a kinti hőmérsékletnél maximum hat fokkal legyen hűvösebb bent – ha kint 33 fok van, bent a 27 fok is kellemesen hűvösnek tűnik, és nem árt az egészségnek.

Hőgutára jellemző tünet, ha az állat az oldalára dől, szája, orra habzik, nagyon liheg, a bőre süt a forróságtól, esetleg az állat görcsöl. Ilyenkor a hasánál kell megkezdeni a hűtést, jégakkuval, hideg vízzel, és ezzel együtt azonnal orvoshoz vinni az állatot.

A meleg elől sok kutya maga által ásott gödörbe húzódik, mert a talaj már 20 centis mélységben is több fokkal hűvösebb, mint a levegő. Nem rosszaságból kaparnak gödröt, hanem jobb híján így hűtik magukat – hívta fel a figyelmet az állatvédő szervezet.

A kánikula idején a lakásban tartott állatoknak is jól eshet egy kis pancsolás, lefürdetés, vagy akár csak vizes kézzel simogatás.