Érettségizős korba lépett a Mindszenti Napok - Galériával! 10

Érettségizős korba lépett a Mindszenti Napok – Galériával!

Július 1-jén, pénteken 12. alkalommal gyűltek össze a mindszenti elő- és utónevű települések, illetve Mindszent testvérvárosai. 12. alkalommal nyíltak meg a kapuk, házak, hogy vendégeket fogadjanak. 12. alkalommal nyitották meg a Mindszenti Napokat péntek délután. De a programok már délelőtt megkezdődtek a településen, és három napig abba sem maradnak.Tekintse meg képgalériánkat is!

A blogokra és kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény

A blogok, a fórumozás és a kommentek nem tartoznak a médiatörvény hatálya alá a Médiahatóság szerint. Az internetes és a nyomtatott sajtóra péntektől alkalmazhatóak a hat területet, többek között a kiskorúak és az emberi méltóság védelmére vonatkozó tartalmi előírások.

Különlegességek tarkították a kisteleki érettségiket

Egy kilencedikes diák előrehozott angol vizsgát tett, és nem ez az egyetlen kiemelkedő teljesítmény az idei érettségin. Faragó Klára szerint akkor van igazán értelme az előrehozott vizsgáknak, ha a későbbi lyukas órákat más, hasznos tanulmányra fordítja a diák.

Eszperantó nyelvű volt a köszöntés is

A 43.Országos Vasutas Eszperantó Baráti Találkozóra gyűltek össze barátok és tagok az SzTE Mezőgazdasági Kar, Kollégiumi kiállítótermében Vásárhelyen. A pénteken délután kezdődő háromnapos rendezvény vasárnap konferenciával zárul.

Állategészségügy határok nélkül

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Szegedi Vadasparkkal és a Palicsi Állatkerttel közösen pályázatot nyert határon átnyúló együttműködési program megvalósítására állategészségügyi monitoring programterületre értesült az Objektív Hírügynökség.

Tilos etetni a galambokat

Mától 50 ezer forintra is büntethetik a közterület-felügyelők azokat, akik az utcán etetik a galambokat Kecskeméten.

20 milliárdot hoz a magyar sportnak az adókedvezmény

Európában egyedülálló adótámogatási rendszert dolgoztak ki, ami éves szinten 20 milliárd forintnyi többletforrást hoz a magyar sportnak jelentette ki Kaposváron az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke, Bánki Erik.

A kormány teljesítette július elejéig szóló vállalásait a kommunikációs államtit

A kormány teljesítette július elejéig szóló vállalásait a kommunikációs államtitkár szerint. Kovács Zoltán a mai kormányszóvivői tájékoztatón kifejtette: mára a kabinet alapvetően valamennyi, a Széll Kálmán Tervben, illetve máshol tett ígéretét is teljesítette.

Vizes-vb: tíz férfi és hét nő alkotja az úszócsapatot

Tíz férfi és hét női úszó alkotja a július 24-én kezdődő sanghaji világbajnokságra utazó csapatot - jelentette be Kiss László szövetségi kapitány pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Kajak-kenu Szövetség meghosszabbította együttműködési szerződését a Magyar Telekommal.

Volt NBH-s tiszt fogja ellenőrizni az önkormányzati cégeket

Botka László polgármesteri hivatalának belső átalakításával új cégfelügyeleti csoportot hozott létre, melynek feladata a város cégeinek állandó ellenőrzése lesz. Ennek élére egy nyugalmazott, egykori NBH-s tisztet nevezett ki a polgármester.

Brüsszelben a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület kiállítása

Már régóta működik a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Agrártörténeti Szakosztálya, amelynek az ország minden részéről vannak tagjai. Az egyesület a napokban zajló brüsszeli Hungarikum Fesztiválon is képviseltette magát egy kiállítással tudtuk meg Perényi János ügyvezető elnöktől.

Kinyitotta kapuit a Hét Halász Háza – Galériával!

A Mindszenti Napok alkalmával a Hét Halász Háza hivatalosan is megnyitotta kapuit. Július 1-jén, péntek délelőtt együtt ünnepelték a helyiségek, szegletek örökbefogadói, támogatók, önkéntes segítők, hogy egy rendkívüli összefogásként a vendégház megújulva, fantáziával, kreativitással telve fogadhatja a betérőket.Képgalériával!

Simor: a korábban vártnál elhúzódóbb lesz a kilábalás

A korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint azért, mert a fiskális intézkedések várhatóan visszafogják a belföldi keresletet - mondta Simor András jegybankelnök, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének pénteki budapesti csúcstalálkozóján.

Változások a közúti közlekedést érintő jogszabályokban

Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is.

Szerényen indult az új Transformers

Jóval szerényebb bevétellel zárta mozis forgalmazásának első napját Észak-Amerikában a Transformers 3., mint két éve az előző epizód. Michael Bay robotos sci-fi akciósorozatának három dimenzióban elkészült új darabjára szerdán 37,3 millió dollárért (6,7 milliárd forintért) váltottak jegyet az észak-amerikai nézők.

Egészségnap a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft.-nél

A Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. munkahelyi egészségfejlesztési program megvalósítására közel 10 millió forintot nyert az egy uniós program keretében hangsúlyozta Papp Róbert, a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. ügyvezetője.

A Tragédiával kezdődik a Szegedi Szabadtéri

Nem első alkalommal játsza Ádámot Rátóti Zoltán Az ember tragédiájában, ám mostani szerepe minden eddiginél aktuálisabb életében nyilatkozta portálunknak a színész. Monumentális látvánnyal kerül színre a mű, a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepi előadása július 1-én.

Még nincs döntés a kabuli felkérésről

Egyelőre nincs döntés, hogy a magyar honvédség eleget tesz-e a nemzetközi erők felkérésének, és vállalja-e egy évig a kabuli reptér vezetését - mondta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára.

Képbe került a Diósgyőr-Nyíregyháza találkozó a bundabotrányban

Egy tavalyi NB I-es mérkőzés, a Diósgyőr-Nyíregyháza találkozó is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kedden hét embert, köztük korábbi és jelenlegi futballistákat, valamint játékvezetőket vettek őrizetbe a bundabotrány kapcsán - írja pénteki számában a Blikk.