Szombaton City Rally Vásárhelyen

Első alkalommal rendeznek City Rallyt Hódmezővásárhelyen. A tájékozódási versenyre bárki jelentkezhet, aki ha ügyes, és megnyeri a futamot, akkor még Görögországba is eljuthat!

Budapesten és Varsóban a lengyel-magyar tablókiállítás

Az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségének átadása közeledtével Budapesten is bemutatják a `Fejezetek a lengyel-magyar közös történelemből` című vándorkiállítást. A 15 darab kétnyelvű tablóból álló tárlat 2009-ben, a Csongrád megyei Lengyel Év keretében készült el. Most Csongrád Megye Önkormányzata, a Csongrád Megyei Levéltár, a Móra Ferenc Múzeum és a Rendezvényház Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően látható Budapesten a kiállítás.

Strandfoci bajnokság a Török Sándor Strandfürdőben

A Hód-Fürdő Kft. július 16-án strandfoci bajnokságot szervez a Török Sándor Strandfürdőbe. A bajnokságban azok a csapatok indulhatnak, melyek július 10-én 12 óráig leadják a nevezési lapot, és a nevezési díjat befizetik a pénztárnál.

Vége az apró betűs élelmiszer-címkéknek

Olvasható és a mostaninál több információt tartalmazó címkékkel kell ellátni ezentúl a csomagolt élelmiszereket - áll egy uniós rendelettervezetben. A jogszabály pontosan előírja azokat a betűméreteket, amelyekkel fel kell vezetni a vevő számára fontos információkat a csomagolásra.

Július 1-je munkaszüneti nap az egészségügyieknek

Az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet tájékoztatja a lakosságot, hogy július 1-je Semmelweis-nap, amely az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi dolgozóra és egészségügyben dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap.

Erősödött estére a forint

Kedd késő délután, nem sokkal hat óra előtt 268,60 forinton jegyezték az eurót, több mint egy forinttal olcsóbban a délutáni 269,70 fölötti árfolyamoknál, a délelőtti 268,53 forinthoz közeli szinten.

Huszonhárom szegedi játszótér újul meg szeptemberig

Az önkormányzat 45 millió forintot fordít a játszóterek korszerűsítésére, biztonságosabbá, szebbé tételére. Hüvös László tanácsnok előterjesztését kedden fogadta el az ifjúsági és sportbizottság.

Felhős-viharos idő, északnyugati széllel

Záporok, zivatarok kialakulására, viharos széllökésekre kell számítani szerdán. Az Alföldön várható többfelé eső, záporeső, de már másutt is eshet elszórtan. Napközben a sok felhő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk.