Az intézkedést azzal indokolták, hogy ezzel rövidebb lesz a táppénzes időszak, így hamarabb vissza tudnak menni dolgozni, akik meggyógyulnak. A Kórházszövetség elnöke szerint a többi betegnek így biztosan többet kell majd várnia.

A táppénzes betegek örülnek az új szabályozásnak, de nem biztos, hogy hétfőtől már élhetnek is a lehetőséggel, a rendelők ugyanis még nem készültek fel a változásra. A Krónika több szakrendelőt is megkeresett, de sehol nem tudtak hétfőre soron kívüli időpontot adni.

A Kórházszövetség elnöke szerint csak úgy lehet megoldani, hogy a táppénzesek soron kívül menjenek a vizsgálatokra, ha a többieknek tovább kell várniuk, ami hátrányosan különbözteti meg a nyugdíjasokat, a gyerekeket és a nem táppénzes munkavállalókat, és azzal járhat, hogy az is elmegy táppénzre, aki egyébként ezt nem tette volna meg. Rácz Jenő szerint nem kérdés, hogy az eddigi várólisták hétfőn borulni fognak, hiszen, ha nem lesz több orvos és eszköz, kénytelenek lesznek betegeket hátrébb sorolni.

A tárcától kapott tájékoztatás szerint azok élhetnek a soron kívüli lehetőséggel, akik már legalább 15 napja táppénzen vannak, a sürgős eseteket azonban ők sem előzhetik meg, és csak azzal a betegségükkel kapcsolatos vizsgálatokra érvényes a kedvező elbírálás, amellyel táppénzen vannak. Egyébként egy táppénzes maga nem is dönthet úgy, hogy mindenkit megelőzve bemegy egy rendelésre, ilyen vizsgálathoz ugyanis szükség van egy olyan beutalóra, amelyen az orvos jelzi a soronkívüliséget. forrás: mr1.hu