Tavaly júliusban számoltunk be róla, hogy egyik nap, nem sokkal éjfél után, hogy az egyik járőrpáros a belvárosban a játszótér közelében egy hangos csörrenésre lett figyelmes. Rögtön a hang irányába indultak, ekkor vették észre, hogy a `Libás lány` elnevezésű szoborcsoport körül többen állnak, és a társaságból egy fiatal a szobor-együttes részét képező egyik libát a betontalapzatból kitépte, majd az előtte lévő vizes medencébe dobta. A `libaúsztatás` eredménye az lett, hogy a járőrök előállították a rendőrségre a 20 éves fiatalt, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. E jó heccnek tűnő magatartása a műalkotásban 40.000 Ft kárt okozott. Vele szemben rongálás, valamint garázdaság vétség megalapozott gyanúja alapján folyik a büntetőeljárás.

A két megmaradt liba most még nélkülözni kénytelen harmadik társukat. Ékes József városüzemeltetési csoportvezető megkeresésünkre elmondta, a letört liba jelenleg is a rendőrségen van, de hamarosan elviszik onnan. Ezt követően restaurálásra kerül sor, mivel maga a libafigura és a talapzat is sérült, utána kerülhet vissza megszokott helyére, a kis medence partjára.

Szombat Mihály