A jászárokszállási Gábor élte a huszonéves fiatalok életét, autószerelőként dolgozott, barátokkal szórakozott. Megvette álmai autóját, otthon autószerelő műhelyt épített. 2007. április 22-én életveszélyes autóbalesetet szenvedett, ami kettétört mindent. Gábort a jászberényi Szent Erzsébet Kórházba szállították, ahonnan elkerült Szolnokra. Súlyos koponyatörést, borda-, váll-, csípőtörést szenvedett.

— Akadtak olyan orvosok, akik azt mondták, hogy agysérülései miatt nem maradna életben, mondjak le róla és ajánljam fel a szerveit — meséli Jutka néni, a fiatalember édesanyja. — Azt gondoltam, hogy szeretettel, hittel, Isten erejével és kitartással fel kell, hogy épüljön a fiam. Gábor visszakerült a jászberényi kórházba, ahol az intenzív osztályon, majd a baleseti sebészeten lábadozott. Az orvosok biztattak, hogy mindig van remény. A baleset után nyolc héttel kezdett el ébredezni a kómából.

Gábor nem emlékszik semmire, családja elmondása alapján ismeri saját történetét. Újra kellett kezdenie az életét, megtanult ülni, állni, beszélni, olvasni, járni. A felépülés folyamatában igazi nagy sikerélmény körülbelül három évig volt, azóta kisebb javulások vannak Gábor állapotában, amiért természetesen hálát ad a család.

— Több nagy műtéten átestem, legutóbb Miskolcon dr. Szabó Zsolt, kézsebész főorvos a kezemen hajtott végre rekonstrukciós műtétet. Ennek köszönhetően újra mozgattam az ujjaimat, a gyufaszálat is fel tudtam emelni, meg tudtam mosni a hajamat, az öltözködésben is tudtam már segíteni, egészen addig, amíg néhány hete a moped, amivel közlekedni tudok fel nem lökött és ráestem a műtött kezemre. Be kellett gipszelni és gyógytornára járok — meséli Gábor.

Az elmúlt években a harmincéves fiatalembert lelki fájdalmak is gyötörték. A balesetét követően egy ideig látogatták a barátai, de idővel lemorzsolódtak. Gábor elmesélte, hogy sokszor kiborult, depressziós volt és arra gondolt, hogy bárcsak ne mentették volna meg az életét. Ahogy javult az állapota átértékelte az életét, elfogadta a megváltozott helyzetet. Ebben sokat segített neki szerelme, Renáta, akivel az interneten ismerkedett meg.
— A kedvesem egészséges lány, így fogadott el engem sérülten. Húsvétkor eljegyeztem Renit, hétköznap az interneten tartjuk a kapcsolatot, mert sok-sok kilométer elválaszt tőle, de hét végén általában mindig találkozunk és bízom benne, hogy idővel össze is tudunk költözni — mondja Gábor.

Eredeti szakmájában nem dolgozhat

Gábor sokat kertészkedik, mint ahogy mondta, a kert az ő munkahelye. Mivel az állás és járkálás nehezebb, ezért széken ülve szokta a zöldséget egyelni, füvet szedni. Amíg működött a moped, addig azzal járt bevásárolni, ezzel is segítette szüleit. A fiatalember a balesete előtt autószerelőként dolgozott, megváltozott egészségi állapota miatt azonban eredeti szakmáját nem tudja folytatni, rokkantnyugdíjból él. Mint mondta, szeretne egyszer állapotának megfelelő munkát találni, de csak elutasításba ütközik. Az évek óta tartó gyógykezelések jelentősen megterhelték a családi kasszát, ráadásul tavaly még ki is rabolták a házukat, a masszírozó gépet is elvitték a tolvajok. A Jászsági Beteg Gyermekekért Alapítvány szombaton jótékonysági estet szervezett Jászárokszálláson Gábor gyógykezelésének, rehabilitációjának megsegítésére. (Forrás: szoljon.hu)